2018. május 6., 16:49

Kijev: bármikor hozzájárulhat Washington a Javelin páncéltörők Donyec-medencei bevetéséhez

Jelenleg valóban érvényben van az a korlátozás, amely szerint az Egyesült Államoktól kapott Javelin páncéltörő rakétarendszereket Ukrajna nem vetheti be közvetlenül a frontvonal mentén a Donyec-medencében, de ez bármikor megváltozhat - jelentette ki vasárnap Heorhij Tuka, a megszállt területek minisztériumának helyettes vezetője.

201801181602130.ukraine_parliament.jpg

A Pramij ukrán televíziónak adott nyilatkozatában a tisztségviselő kifejtette, hogy a Moszkva-barát szakadár, illetve orosz megszálló erők rendszeresen megsértik a minszki megállapodásokat azzal, hogy páncélosaik 1,5-2 kilométerre megközelítik a frontvonalat. Ezzel szemben az ukrán hadsereg a minszki egyezségek alapján csak 80 milliméter kaliberű aknavetőkkel védekezhet. Ezek a fegyverek viszont harckocsikkal szemben gyakorlatilag hatástalanok, így a páncélosok biztonságban érzik magukat, és csapást mérnek az ukrán fegyveres erők állásaira. Ebből kiindulva a miniszterhelyettes kifejezte meggyőződését, hogy a korlátozást a Javelinek bevetésére Washington a jövőben bármikor visszavonhatja.
Tuka szavait alátámasztani látszik az, hogy a Donyec-medencei hadműveletet irányító - új nevén - Ukrán Egyesített Erők Műveletének sajtószolgálata vasárnap reggel azt közölte, hogy csak a megelőző egy nap alatt a frontvonal mentén szakadár oldalról kilencszer nyitottak tüzet tiltott fegyverekből, köztük harckocsikból az ukrán hadsereg állásaira. A támadások következtében két ukrán katona megsebesült.

Moszkvában heves tiltakozást váltott ki, hogy az Egyesült Államok úgy határozott, élet kioltására is alkalmas védelmi fegyvereket, köztük Javelin (gerely) páncéltörőket szállít Ukrajnának. Tuka szerint érthető a heves tiltakozás, hiszen - mint mondta - a Javelin a világ egyetlen harmadik generációs hordozható páncéltörő fegyverzete. Megjegyezte, hogy ebben a kategóriában Oroszország "büszkesége", a Kornet (kürt) rakétarendszer csak 2+ besorolású.
A Javelin rakétarendszert a világ leghatékonyabb páncéltörőjeként tartják számon. A rakéta az indítás után mintegy 150 méteres magasságba emelkedik, majd felülről csap le, a harckocsik páncélzata ugyanis a tetejükön a legvékonyabb. A fegyver olyan védelemmel ellátott harckocsik ellen is hatékony, amelyek a rájuk kilőtt rakétát még becsapódás előtt meg tudják semmisíteni. A Javelin rakétáknak ugyanis tandem elrendezésű robbanófejük van, amelyben a kisebb rész a reaktív védelem működésbe lépésének semlegesítésére való, a nagyobb pedig ezután felrobbantja a célpontot.

Petro Porosenko ukrán elnök a hét elején jelentette be, hogy megérkeztek az Egyesült Államokból Ukrajnába a régóta várt Javelinek.
Az amerikai védelmi minisztérium március elején hagyta jóvá 210 Javelin páncéltörő rakéta és 37 hozzá való indítóegység szállítását Ukrajnába.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.