2011. március 16., 20:35

Kijárási tilalom Bahreinben

AL-MÁNAMA. Kijárási tilalmat rendeltek el a bahreini hatóságok szerdán az arab ország fővárosának, el-Manámának azon körzeteiben, ahol ellenzéki tüntetések zajlottak; közben lemondott az ország síita egészségügyi minisztere.
AL-MÁNAMA. Az intézkedést a hadsereg szóvivője jelentette be a televízióban. A kijárási tilalom helyi idő szerint délután négy órától hajnali négy óráig érvényes - többek között a belvárosi Gyöngy térre és a pénzügyi negyedre -, már szerdától alkalmazzák, s újabb intézkedésig marad hatályban.
A szóvivő hozzátette, hogy egyúttal országszerte megtiltották a gyülekezést, a felvonulásokat és az ülősztrájkokat.
A bahreini hatóságok szerdán több száz rendőr bevetésével szétkergették a szunnita királyi család uralma ellen tiltakozó síita ellenzékiek újabb demonstrációját el-Manámában. A legjelentősebb ellenzéki szervezet képviselői azt állítják, a rendőrök éles lőszert is használtak a tüntetők ellen, és megöltek közülük legalább hármat, sok másikat pedig megsebesítettek. A belügyminisztérium szerint két rendőr is meghalt az incidensben.
Nizar Baharna egészségügyi miniszter az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva bejelentette lemondását, miután a rendőrség behatolt egy olyan fővárosi kórházba, ahol síita tüntetők barikádozták el magukat. Baharna, aki február óta töltötte be a tisztséget, lemondása közvetlen okát nem nevezte meg. A Gyöngy téri tüntetés erőszakos feloszlatása miatti tiltakozásul tizenkét síita bíró bejelentette lemondását.
A bahreini hadsereg harckocsikat és páncélozott szállító harcjárműveket vezényelt szerda délután az el-manámai Budaja utcához, percekkel azelőtt, hogy egy ellenzéki tüntetés kezdődött volna - közölték szemtanúk, akik később arról számoltak be, hogy a tüntetés a jelek szerint elmaradt.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.