Kiemelték az első fűtőelemet a Fukusima I. atomerőmű pihentető medencéjéből
Kiemelték az első elhasznált nukleáris fűtőelemet a hét közül a Fukusima I. atomerőmű hármas reaktorának pihentető medencéjéből - közölte kedden a létesítményt üzemeltető TEPCO energiaipari vállalat.

A fűtőelemet egy másik, a létesítmény területén található, de a hármas számú reaktor körzetén kívüli medencébe szállították át. A művelet elvégzését még 2015-ben tervezték meg, de különböző okok miatt többször elhalasztották.
A reaktor pihentető medencéjében 566 fűtőelem található, ezek közül 514 elhasznált. Most csak hetet emelnek ki, a megmaradtak eltávolítása pedig júniusban kezdődik és jövőre fejeződik be. Azt követően, hogy végeztek a munkálattal a harmadik reaktornál, hozzálátnak az első és a második reaktorházban elvégzendő feladatokhoz. Ezek a reaktorok sérültek meg a legsúlyosabban.
Az atomkatasztrófa után az erőmű környékéről több mint 140 ezer embert kellett biztonságos helyre menekíteni. A Fukusima I. atomerőmű leszerelésének költségeit 2016-ban mintegy 75 milliárd dollárra becsülték, de az összeg ennél feltehetően nagyobb lesz.