2013. október 30., 12:46

Kiemelik a fukusimai fűtőelemeket

FUKUSIMA. Novemberben megkezdődhet az elhasznált fűtőelemek kiemelése a két és fél éve balesetet szenvedett fukusimai atomerőmű 4-es reaktorának pihentetőmedencéjéből.

A japán atomenergetikai hatóság szerdán jóváhagyta a terveket. A hatóság szerdai ülésén közölte: megfelelőnek találta az erőművet üzemeltető Tepco energiavállalat terveit, így a fűtőelemek kiemelése a korábbi terveknek megfelelően hamarosan megindulhat.

A 2011. március 11-én földrengésben és cunamiban megrongálódott Fukusima-1 erőmű 4-es reaktorának pihentetőmedencéjében 1533 elhasznált fűtőelem fekszik, amelyek közül szakértők szerint több megsérült. Habár a 4-es reaktor nem működött a katasztrófa idején, az épületben tűz ütött ki, majd hidrogénrobbanás történt, ennek folytán szerkezete súlyosan megsérült. A Tepco állítása szerint azóta megerősítette az épületet, így az képes elviselni egy erősebb földrengést is, de a pihentetőmedence biztonságossága miatt független szakértők folyamatosan aggódnak.

Szakértők szerint a mintegy 400 tonnányi uránrúd eltávolítása nemcsak az egyik első és legfontosabb lépése a létesítmény 40 éves tartamúra becsült, 10 milliárd dollárba kerülő lebontásának, de a legveszélyesebb is. Az elhasznált kazetták kiemelése normális esetben rutinfeladatnak számít egy atomerőműben, de arra eddig nem volt példa, hogy egy megrongálódott blokkból távolítsanak el sérült uránrudakat. Ha csak egyetlen fűtőelem eltörik, beszorul, vagy ha két kazetta túl közel kerül egymáshoz, abban az esetben fennáll a veszélye, hogy jelentős mértékű radioaktív sugárzás szabadul ki az erőműből.

A Tepco egy távirányítású daruval felszerelt szerkezetet készített a művelet végrehajtására. A tervek szerint a fűtőelemeket kiemelik a helyükről, egy nehézacél kamrába teszik, majd áthelyezik az erőmű közös tárolómedencéjébe, amelynek épülete sértetlen maradt és biztonságos területen fekszik. Normál esetben száz napba telik az eltávolítás, de Fukusimában várhatóan egy-két évbe telik. Tavaly a cég próbajelleggel már kiemelt két rudat a pihentetőmedencéből.

A művelettel kapcsolatos aggodalmakat növeli, hogy a Tepco az elmúlt hónapokban hibát hibára halmozott az erőműben, és emberi mulasztások következtében több esetben is radioaktív víz szivárgott ki a tengerbe.

A sokasodó hibák és a leszerelés körüli fejetlenség miatt szerdai japán sajtóhírek szerint a kormányzó Liberális Demokrata Párt a Tepco feldarabolását fontolgatja. Az LDP-hez közel álló Jomiuri és Nikkei napilap jelentése szerint a pártban köröztetett tervek szerint a fukusimai lebontásban érintett részlegeket pénzügyileg és szervezetileg is leválasztanák az energiaszolgáltató vállalatról.

Megosztás