Kiderült, mit terveztek még a brüsszeli robbantók

Atomerőmű megtámadását tervezték, kémkedtek az igazgató után is
Az el-Bakraoui testvérpár a nukleáris létesítmény igazgatójának lakása előtt bújt el, és összesen 12 órányi felvételt készítettek a férfi napi rutinjáról. Azt tervezték, hogy elrabolják, és segítségével észrevétlenül bejutnak az atomerőműbe - írta a Daily Mail brit portál a Derniere Heure lap információi alapján.
Egy bokorban rejtőztek el, majd két ismeretlen férfival lopakodtak el a helyszínről egy lekapcsolt lámpájú kocsiban.
A terroristák "nukleáris terveiről" először februárban esett szó, mikor a hatóságok elkezdték összekötni a belgiumi szálakat a párizsi terrortámadással.
Párizs után már megtalálták a videókat
A felvételeket még a novemberi párizsi támadások előtt foglalták le a belga hatóságok egy házkutatás során, de a készítők személyazonosságára csak most derült fény.
A videókat egy elhagyott brüsszeli lakásban találták meg, de a korábban ott élők neveit a belga ügyész szándékosan visszatartotta - biztonsági okokra hivatkozott.
A belga nukleáris szövetségi ügynökség is támogatta a titkolózás ötletét, ők is úgy gondolták, hogy nem veszélyezteti semmi a nukleáris nemzetbiztonságot, és a dolgozók családjait is megnyugtatták, hogy nincs okuk pánikra. Ezt követően a belga és francia hatóságok is azonnal fegyveres erősítést küldtek nukleáris létesítményeikhez, atomenergetikai programjaik riasztási szintjét pedig a legmagasabb fokozatra emelték.
Minden bombát bőröndökbe rejtettek - így mentek a reptérre
Korábban az is napvilágot látott, hogy poggyászaikba rejtették a robbanószerkezeteket a brüsszeli nemzetközi repülőtéren kedden végrehajtott terrortámadások elkövetői.
"Taxival érkeztek a csomagjaikkal a repülőtérre. A pokolgépek a poggyászaikban voltak, amelyeket csomagszállító kocsikra raktak" - közölte Francis Vermeiren, a légikikötőnek otthont adó Zaventem település polgármestere.
A polgármester arról számolt be, hogy a merénylők két robbanószerkezetet működésbe hoztak, és bár a harmadik gyanúsított is csomagszállítóra rakta a táskáját, ő pánikba eshetett, és végül nem robbantotta fel a nála lévő pokolgépet.
Kisebb autó érkezett, nem fért be a bomba
Nem sikerült minden előkészített robbanóanyagot a repülőtérre szállítaniuk a merénylőknek. A taxitársaság tájékoztatása szerint a rendelést felvevő diszpécser nem értette jól a három fő és csomagjainak elszállítására szóló rendelést, ezért az elkövetők kérése ellenére nem kisteherautó, hanem egy kisebb autó érkezett. A taxis elmondása szerint nem is fért be minden csomag az autóba.
A merényleteket követő nyomozás folyamán, a brüsszeli Schaerbeek negyed lakásában talált nagy erejű bomba lehetett az elkövetők negyedik pokolgépe. A két robbantó életét vesztette.
Sajtóhírek szerint Salah Abdeslam merényleteket tervezett a belga fővárosban
Brüsszeli merényletekre készült a tavaly novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezője, az előző héten őrizetbe vett Salah Abdeslam - jelentette csütörtökön a VRT belga közszolgálati televízió. A csatorna név nélkül nyilatkozó forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a nyomozók szerint Abdeslam és két társa több helyszínen végrehajtott lőfegyveres rajtaütéseket tervezett, és ezekkel egy időben mások öngyilkos robbantásokat követtek volna el.
"A terroristák ugyanazt a forgatókönyvet tervezték, mint Párizsban" - közölte a VRT két nappal a két helyszínen elkövetett brüsszeli robbantásos merényletek után.
Sven Mary, Abdeslam ügyvédje délután kijelentette, védencének nem volt tudomása arról, hogy merényletek várhatók a belga fővárosban.
A Politico című hírportál később arról tájékoztatott, hogy Salah Abdeslamot mindössze egy órán át hallgatták ki a rendőrök a férfi péntek délutáni brüsszeli őrizetbe vétele és a kedd reggeli merényletek között eltelt időben. Ez annak ellenére így történt, hogy a gyanúsított ujjlenyomatait korábban megtalálták egy hamis papírokkal kibérelt lakásban, amelyben robbanószerkezeteket és fegyvereket is tároltak.
"(Abdeslam) nagyon fáradtnak tűnt, az előző nap műtötték meg" - mondta az ügyet jól ismerő egyik tisztségviselő. Egy másik illetékes hozzátette, "nem gondoltak a kedd reggeli történtek lehetőségére".
A feltételezett terrorista ügyvédje megerősítette, hogy csak egy rövid kihallgatásra került sor a védence őrizetbe vétele és a támadások közti időben.
Maggie De Block belga egészségügyi miniszter arról számolt be csütörtök este, hogy a legfrissebb összesítések szerint legalább harmincegy ember életét vesztette és 316-an megsebesültek a két helyszínen végrehajtott keddi brüsszeli terrortámadásokban. A tárcavezető tájékoztatása szerint 121 embert még kórházban ápolnak, közülük 63-an intenzív ellátásra szorulnak.
Hága megerősítette, hogy Hollandiába toloncolták ki az egyik merénylőt Törökországból
Ard Van der Steur holland igazságügyi miniszter csütörtökön megerősítette, hogy a török hatóságok tavaly kitoloncolták Hollandiába a brüsszeli robbantások egyik elkövetőjét, hangsúlyozta azonban, hogy Ibrahim el-Bakraoui neve akkor még nem szerepelt sem a holland, sem a nemzetközi körözési listákon.
"Leellenőriztük belga, német és török kollégáinkkal, és nem volt regisztrálva a rendszereinkben" - mondta sajtótájékoztatóján a tárcavezető, miután Törökország az előző napon arról számolt be, hogy Ibrahim el-Bakraouit a rendfenntartó erők kétszer is kiutasították az országból.
Ard Van der Steur mindazonáltal leszögezte, hogy a férfit csak egyszer, 2015. július 14-én toloncolták Hollandiába Törökországból.
Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán elmondta, hogy Törökország tavaly jelentést küldött az Iszlám Állam dzsihadista szervezet külföldi állampolgárságú harcosának kitoloncolásáról a belga hatóságoknak, de mivel azok nem tudták kimutatni a csoporthoz fűződő kapcsolatát, figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetést és később szabadon engedték a férfit. Erdogan hozzátette: a férfit saját kérésére Hollandiának adták ki, s a fogadó állam szintén kapott tájékoztatást a terrorista kilétéről.
Ibrahim el-Bakraoui volt a brüsszeli repülőtér elleni keddi merényletek egyik elkövetője. Testvére, Khalid pedig a brüsszeli Maelbeek metróállomáson robbantotta fel magát egy szerelvényben.
Egy fokozattal csökkentették a terrorkészültség szintjét Belgiumban
Egy fokozattal, a maximális négyesről hármasra csökkentették a terrorkészültség szintjét Belgiumban, két nappal a brüsszeli robbantásos merényletek után - jelentette be csütörtökön a belga belügyi válságközpont. A szervezet azt nem közölte, hogy ez milyen változásokat fog eredményezni a biztonsági óvintézkedések tekintetében.
Jan Jambon belga belügyminiszter egy csütörtök esti televíziós interjúban megerősítette az intézkedésről szóló híreket, és elmondta, hogy az erről szóló döntést a Fenyegetésértékelési Elemző Testület (OCAM) hozta meg.
A hármas "súlyos" szint, s azt jelenti, hogy a fenyegetés továbbra is jelentős és a terrortámadás veszélye "lehetséges és valószínű"
Paul Zan Pigchelt, az OCAM vezetője elmondta, hogy a közvetlen fenyegetés valamelyest mérséklődött a keddi merényletek óta eltelt időben. Az illetékes ugyanakkor hangsúlyozta: "nem múlt el a veszély".