2011. április 3., 07:50

Kiderül, ki felelős a lockerbie-i repülőgép-robbantásért?

MISZRÁTA,TUNISZ,LONDON. Folytatódnak a heves harcok a líbiai fővárostól kétszáz kilométerrel keletre lévő Miszrátában a várost birtokló felkelők és a kormányhadsereg között. A felkelők és orvosok beszámolói szerint a harcok kezdete óta több százan haltak meg. Közben Londonban folytatódik Musza Kusza volt líbiai külügyminiszter kihallgatása.

A felkelők már 40 napja védik a várost, és ez idő alatt különböző források szerint legalább 243 ember esett ott áldozatul, többségük polgári lakos. Egy orvos azonban úgy becsüli, hogy számuk 600 és 1000 közé tehető, és ugyancsak ezer a sebesültek száma.  Egy hajó, amelynek a francia hírügynökség nem nevezte meg a tulajdonosát, csütörtökön ki tudott kötni az ostromlott város kikötőjében, és szállított a lakosoknak 150 tonnányi egészségügyi- és élelmiszer-segélyt.

Közben Londonban sok mindenre választ várnak a líbiai dezertőrtől, Musza Kuszától. Amikor a volt líbiai külügyminiszter svájci felségjelű, Tuniszból érkező repülőgépe leszállt a Londonhoz közeli Farnborough repülőterén, az elmúlt három évtized legsúlyosabb nagy-britanniai terrorcselekményeinek koronatanúja, ha nem éppen egyik fő kitervelője került a brit külső hírszerzés (MI6) kezére. Kuszát azzal próbálja hallgatásra bírni a líbiai rezsim, hogy őrizetbe vette az országban maradt feleségét.

Az ősz, mosolytalan idős ember a líbiai diplomáciát alig másfél évig, a líbiai titkosszolgálatot viszont másfél évtizedig vezette, és már korábban, az 1980-as évektől is magas tisztségeket töltött be a szolgálatnál. Az őt kihallgató brit hírszerzési tisztviselők reményei szerint így kulcsfontosságú információk birtokában lehet a két ország viszonyát legsúlyosabban terhelő, máig lezáratlan bűncselekmények ügyében.

Az MI6 és a Scotland Yard nyitott dossziéinak sorában van Yvonne Fletcher halálának ügye. A fiatal brit rendőrnő 1984. április 17-én Líbia londoni Népi Irodája (nagykövetsége) előtt emigráns líbiai ellenzékiek tüntetésének rendjére ügyelt, amikor a képviselet épületéből rövid géppisztolysorozat dördült el. A rendőrnő összeesett, és a mentősök megállapították, hogy a 25 éves Fletchert haslövés érte. Még beszállították a Westminster kórházba, ám ott belehalt sérülésébe. 1984. április 23-án Nagy-Britannia és Líbiai hivatalosan megszakította diplomáciai kapcsolatait, a két képviselet személyzete pedig hazautazhatott. Líbia később "általánosságban" felelősséget vállalt Yvonne Fletcher haláláért, és a rendőrnő családjának nagy összegű kártérítést fizetett. A gyilkos kilétére azonban hivatalosan soha nem derült fény, és a brit hatóságok Musza Kuszától most nyilván választ várnak egyebek mellett arra is, hogy ki lőtte le a követségi épületből a londoni rendőrnőt.

Valószínűleg előkelő helyen szerepel a kihallgatók kérdéseinek listáján az is, hogy ki a felelős a csaknem negyedszázaddal ezelőtti lockerbie-i repülőgép-robbantásért, Nagy-Britannia történetének legvéresebb terrormerényletéért. Az azóta tönkrement amerikai Pan Am légitársaság Londonból New Yorkba tartó Boeing 747-es óriásgépét 1988. december 21-én időzített pokolgéppel felrobbantották; a merényletben 270-en vesztették életüket, köztük négy magyar utas. A repülőgép lángoló roncsai 11 ezer méteres magasságból a skóciai Lockerbie-re zuhantak. Az áldozatok közül tizenegy a kisváros lakója volt.

A sajtó Musza Kusza érkezésével hozza összefüggésbe azt, hogy a szökés tényének ismertté válása előtt alig néhány órával jelentette be a brit kormány a londoni líbiai nagykövetség öt diplomatájának kiutasítását. A hivatalos indoklásban csak az állt, hogy a brit kormány szerint biztonsági kockázatot jelentene, ha e személyek Nagy-Britanniában maradnának. Sajtótalálgatások szerint azonban a valós meggondolás az lehetett, hogy a Kadhafihoz hűnek tartott diplomaták elsősorban volt főnökükre - és így a brit hírszerzés legígéretesebb líbiai információforrására - jelenthettek volna veszélyt, ha a nyomára bukkannak.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.