2019. szeptember 3., 06:50

Ki akarják zárni a török kormánypártból Davutoglu volt kormányfőt

A Törökországban kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ki akarja zárni soraiból Ahmet Davutoglu volt miniszterelnököt, további három képviselőtársával együtt - közölte hétfőn egy vezető tisztségviselő, miközben hetek óta tartja magát a szóbeszéd, hogy az AKP néhány tagja szakít a párttal és új mozgalmat alapít.

davutoglu-ahmet.jpg
Fotó: en.trend.az
Davutoglu - akit, miután 2016-ban összeveszett Recep Tayyip Erdogan elnökkel, Binali Yildirim váltott a miniszterelnöki poszton - korábban élesen bírálta a török kormánypárt politikáját, a gazdaság irányítását és Erdogant magát is.

A párt egy neve elhallgatását kérő tisztségviselője a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy az AKP végrehajtó bizottsága hétfői ülésén Davutoglu kizárását követelte, Ayhan Sefer Ustun, Selcuk Ozdag és Abdullah Basci parlamenti képviselőkkel egyetemben. A párt fegyelmi bizottsága várhatóan néhány napon belül hozzájárul a kizárásukhoz.

Értesülések szerint az AKP másként gondolkodó tagjai arra készülnek, hogy egy rivális pártot alapítanak, azok után, hogy a török kormánypárt a júniusi helyhatósági választásokon fájdalmas vereséget szenvedett Isztambulban, Erdogan politikusi pályájának egyik legsúlyosabb kudarcaként.

Ali Babacan volt miniszterelnök-helyettes már júliusban kilépett az AKP-ból, mély nézetkülönbségekre hivatkozva, és sejteni engedte, hogy egy új pártot alakíthat. Az ügyet közelről ismerő források szerint Babacan, Abdullah Gül volt török államfővel együtt még idén el akar indítani egy rivális mozgalmat, ami kihívást jelenthetne Erdogan hatalmával szemben.

Ami a volt miniszterelnököt, Davutoglut illeti, a szóbeszédek szerint azon tanakodik, hogy csatlakozik Babacan és Gül új mozgalmához. Egy hozzá közel álló forrás ugyanakkor úgy tudja, hogy egyelőre nem csatlakozik, bár egy "új lépésre" készül.

A politikus a Financial Times brit üzleti-politikai napilap július 31-i számában megjelent interjújában arról beszélt, hogy a 2002 óta hatalmon lévő török kormánypártban "nagy a szomorúság". Davutoglu szerint az, hogy az AKP eltért alapvető értékeitől, elégedetlenséget szült a tagság és a párt befolyásos személyiségei köreiben is. "Az Igazság és Fejlődés Pártja egykor nagyra tartotta a szabadság, a vélemény- és a szólásszabadság, az igazságosság értékeit - mondta az interjúban a volt kormányfő, aki 2016-ban mondott le tisztségéről. Hozzátette, hogy az elmúlt három évben azonban azt tapasztalta, hogy figyelmen kívül hagyják ezeket az alapvető értékeket, amelyeket amúgy egész életükben tiszteletben tartottak.

Úgy látja, Törökország intézményei gyengülnek, és az elnöki rendszerre való áttérés, amely példátlan hatalmat biztosított Erdogannak, az ország alapvető struktúráit rombolja.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.