2014. november 21., 16:58

Kevesebb a közlekedési baleset, de nőtt az áldozatok száma

POZSONY. A közlekedési balesetek áldozatainak idei statisztikája egyelőre rosszabb a tavalyinál. Az év első 10 hónapjában 217 személy vesztette életét az utakon, tavaly ugyanezen időszak alatt 41-gyel alacsonyabb volt az áldozatok száma.
„Kevesebb baleset történt, alacsonyabb a súlyos és a könnyebb sérülést szenvedők száma is. A 2013-as évvel összehasonlítva magasabb azoknak a személyeknek a száma, akik a balesetek végzetes következményei miatt haláloztak el. Ha viszont ezt a statisztikát a 2012-es évvel hasonlítjuk össze, akkor csökkent a halálos áldozatok száma” – tájékoztatott Denisa Baloghová, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője. A tavalyi év folyamán 223 személy lett közúti balesetek áldozata, 2012-ben 296-an haltak meg.

Idén október végéig 10 993 közúti baleset történt, amelyek során 217 személy elhunyt, 851 súlyos, 4635 pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. A tavalyi évben ugyanezek időszak során 11 169 baleset történt, 857 volt a súlyosan, 4329 pedig a könnyebben megsérült személyek száma.

Az Egészségügyi Világszervezet a közlekedési balesetek áldozatainak emléknapjává nyilvánította november harmadik vasárnapját. A szlovák rendőrség a helyhatósági választásokra való tekintettel idén egy héttel később emlékezik meg az áldozatokról. November 23-ára megemlékezést tervez, amely a liptószentmiklósi evangélikus templomban zajlik majd. „Ily módon szeretné éreztetni a belügyminisztérium, hogy gondol a szerencsétlen balesetek áldozatainak családjára” – tájékoztatott Radko Moravèík zsolnai rendőrségi szóvivő.

„Ez egyúttal alkalom lesz arra, hogy megmutassuk a nyilvánosságnak, a rendőrség nem csak bírságokat szab ki, nem közömbös a családokat ért sorscsapásokkal szemben sem, és közutakon való jelenlétével mindannyiunk biztonságára ügyel“ – mondta Milan Petrula, a belügyi tárca ökumenikus szolgálati hivatalának igazgatója.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.