2018. augusztus 20., 09:51

Két keresztény szerzetest gyanúsítanak a kopt Epiphaniosz püspök meggyilkolásával

Bíróság elé rendelt az ügyészség Egyiptomban két szerzetest azzal a gyanúval, hogy ők ölték meg a kopt Epiphaniosz püspököt - tudatta vasárnap a MENA egyiptomi állami hírügynökség.

kopt-egyiptom.jpg
Fotó: archívum

A gyilkosság július 29-én történt a Szent Makariosz-monostorban, az áldozat a monostor apátja volt. Holttestét hajnalban találták meg az épületben, a rendőrség szerint a 64 éves püspököt fejbe ütötték egy súlyos tárggyal. A két gyanúsított közül az egyik szerzetest nemrégiben kitaszították a papi rendből a szabályok megszegése miatt.

Vasárnap Alexandria főügyésze nyomozási részletekkel szolgált. Mint mondta, a kitaszított szerzetes beismerte, hogy ő ölte meg a püspököt: háromszor tarkón vágta egy 90 centiméter hosszú acélcsővel. A másik szerzetes - vallomása szerint - őrt állt a gyilkossághoz.

Ez a szerzetes pár nappal később öngyilkosságot kísérelt meg: levetette magát a zárda tetejéről. Túlélte, de jelenleg is orvosi ápolásra szorul, egy kairói kórházban hallgatták ki.

Az ügyészség szerint a gyilkosságot elkövető szerzetes korábban már többször is összetűzésbe került elöljáróival, ez motiválhatta tettét.

A bűntett miatt az egyiptomi kopt keresztény egyház augusztus elején úgy határozott, hogy egy évig nem vesz fel új szerzetest a kopt monostorokba Egyiptom területén, és megtiltotta a szerzeteseknek egyebek közt az internetes közösségi oldalak használatát három hónapra.

A koptok mintegy 10 százalékát teszik ki a 94 millió lakosú, észak-afrikai ország lakosságának.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.