2014. február 26., 07:43

Kerry: nem kellene szembefordítani Amerikát és Oroszországot

WASHINGTON. Az Ukrajnai válságnak nem kellene szembefordítania az Egyesült Államokat és Oroszországot - jelentette ki kedden Washingtonban John Kerry amerikai külügyminiszter.
"Ez nem egy nulla végösszegű játék, amelyben a Nyugat játszik a Kelet ellen, ennek nem így kellene lennie" - mondta Kerry, aki a brit diplomácia vezetőjével, William Hague-gel együtt válaszolt újságírói kérdésekre.

Kerry és Hague vitatta azt az ukrajnai helyzettel kapcsolatban kialakult értelmezést, amely szerint az egyik befolyási övezet a másik rovására terjeszkedik. Az amerikai külügyminiszter szerint nem az Egyesült Államoknak, Oroszországnak vagy másoknak, hanem maguknak az ukránoknak kell dönteniük saját jövőjük felől.

Hague ugyancsak cáfolta, hogy a Moszkvához igazodó Viktor Janukovics ukrán elnök
eltávolítása a hidegháborús korszakra jellemző kelet-nyugati megosztottságot jelképezné.
A két külügyminiszter leszögezte: kormányaik elleneznek minden olyan kísérletet, amely arra irányul, hogy elszakítsák egymástól a nyugati és az orosz orientáltságú ukrán területeket. Az amerikai és a brit tárcavezető síkraszállt Ukrajna területi épségének védelme mellett.

John Kerry és William Hague egy, a háborúban elkövetett nemi erőszakról megrendezett konferencián vett részt az amerikai külügyminisztériumban.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.