2014. december 3., 11:56

Kerry: addig küzdünk, míg nem győzünk

BRÜSSZEL. Az Iszlám Állam elleni globális koalíció minden fronton előre fog nyomulni, és annyi ideig folytatja a küzdelmet, amennyi a győzelemhez szükséges - jelentette ki John Kerry amerikai külügyminiszter a koalíció első miniszteri szintű értekezletén szerdán Brüsszelben.
Az amerikai diplomácia vezetője figyelmeztetett, hogy az elköteleződés várhatóan évekre kell, hogy szóljon, ám a koalíció lépései a megalakulása ót eltelt hónapban is jelentős csapást tudtak mérni az Iszlám Állam (IÁ) tevékenységére.

"Egyetlen nagyobb IÁ-egység sem nyomulhat agresszíven előre anélkül, hogy ne kelljen aggódnia amiatt, hogy mi fog lecsapni rá az égből" - húzta alá a miniszter, aki szerint az IÁ jelenleg sokkal nehezebben tud nagy erőket összevonni és koncentrált támadásokat végrehajtani, mint a nyáron.

Kerry elmondta, hogy koalíciós támogatással Irakban sikerült területeket visszafoglalni a terrorszervezettől, Szíriában pedig parancsnoki struktúrája és olajinfrastruktúrája szenvedett jelentős károkat. Az amerikai diplomácia vezetője méltatta az arab államok szerepvállalását az IÁ elleni küzdelemben. Kerry úgy vélte, hogy bár a részt vevő országok földrajzilag és kulturálisan is különbözőek, de mind felismerik, hogy az IÁ közös fenyegetés, s veszélyt jelent mindannyiuk értékeire és érdekeire. A politikus szerint ebből a sokszínűségből erő fakad, mert így a koalíció nem csak a közel-keleti hadszíntéren, hanem más területeken is fel tud lépni a szélsőségesek előretörése, népszerűségének terjedése ellen.

"Az Iszlám Állam visszataszító jellege egyre nyilvánvalóbbá válik minden mocskos kivégzéssel és minden korábbi harcosuk vallomásával, hogy az Iszlám Állam megtévesztette őket, s elhitette velük, hogy az, ami valójában nem" - jelentette ki John Kerry.

Az amerikai külügyminiszter fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az IÁ elleni globális koalíció "nem gyűlöletet szít, hanem bátorságot a jövő építéséhez", ami közös érdekeken, értékeken és az egymásba vetett kölcsönös bizalmon alapul. "Ez a választóvonal a barbarizmus és a civilizáció között" - szögezte le az amerikai diplomácia első embere.

A konferenciának a NATO brüsszeli központja ad otthont, de nem NATO-esemény, hanem az amerikai külügyminisztérium szervezte, s maga John Kerry is hangsúlyozta, hogy ez csak logisztikai szempontok miatt alakult így, s a félreértések elkerülése érdekében fontosnak tartotta tisztázni, hogy az Iszlám Állam elleni globális koalíció miniszteri konferenciájának intézményileg nincs köze az észak-atlanti szövetséghez.
Megosztás