2015. január 24., 08:06

Kerry: a terroristák csak hivatkoznak az iszlámra

DAVOS. Az amerikai külügyminiszter szerint a Nyugatnak meg kell gondolnia, mikor nevezi iszlamista radikálisoknak az erőszakot alkalmazó szélsőségeseket Irakban, Szíriában, Nigériában és más helyeken, még akkor is, ha a radikálisok a hitükre hivatkoznak, miközben nőket és gyerekeket gyilkolnak.
John Kerry erről Davosban, a Világgazdasági Fórumon beszélt. Mint mondta, tévedés lenne a muzulmánokat hibáztatni olyan bűnökért, amelyeket elutasít a vallásuk. Az amerikai miniszter véleménye azt tükrözi, hogy nézeteltérés van az Egyesült Államok és legszorosabb szövetségesei között ebben a kérdésben - írta az AP amerikai hírügynökség.

Francois Hollande francia elnök ugyanezen a fórumon iszlamista szélsőségesekről beszélt, akárcsak Philip Hammond brit külügyminiszter, aki azt mondta, hogy le kell győzni az erőszakos iszlamista szélsőség jelentette veszedelmet.

Kerry szerint megtorpant az Iszlám Állam lendülete

Az amerikai külügyminiszter szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet lendületét Irakban lefékezték, egyes helyeken vissza is szorították, és az amerikai fegyverek nagyon hamar megérkeznek a kormányerőknek. John Kerry ezt azon a londoni konferencián mondta, amelyet csütörtökön tartottak 22 állam részvételével az iszlamista szélsőségesek elleni összefogásról. A politikus szerint az Iszlám Állam nem egyedül Szíria vagy Irak gondja, hanem "globális probléma", amelyre "globális választ" is kell adni.

Közlése szerint az Egyesült Államok vezette katonai koalíció már mintegy 2000 légi csapást hajtott végre Irakban hogy támogassa a hadsereget, amely 700 négyzetkilométer területet visszafoglalt az Iszlám Államtól. A terrorszervezet több ezer fegyveresét és vezetőinek 50 százalékát megölték - állította. A koalíció még jobban is működhetne, ha sikerülne elzárni a szervezet pénzforrásait, a külföldön toborzott harcosok beáramlását, és a szélsőséges iszlamista üzenet globális terjesztését - vélekedett.

Kevésbé volt optimista Philip Hammond brit külügyminiszter, aki szerint az iraki erők "a zűrzavar állapotában" vannak, és hónapokba fog telni, amíg készek lesznek jelentős hadművetek végrehajtására. Szerinte az Iszlám Állam jelenti a legnagyobb egyedi fenyegetést Nagy-Britannia nemzetbiztonsága számára, és nagy a kockázata, hogy támogatói ott is elkövethetnek a párizsi vérengzéshez hasonló merényleteket. Az értekezleten az iraki kormányfő arra panaszkodott, hogy az olajárak drasztikus csökkenése katasztrofális hatással van országa pénzügyeire, és rontja a képességeit az Iszlám Állam elleni harcban.

Kerrynek némileg ellentmondva azt állította, hogy nem érkezik elég gyorsan a beígért fegyver és lőszer a hadsereghez, és a világ nem teljesíti az iraki katonák kiképzésére tett felajánlásait. "Szinte csaknem egyedül vagyunk. Egy csomó dolgot mondtak, de a terepen keveset tesznek" - jelentette ki, de végül hozzátette, hogy "több támogatást kért, és reméli, hogy ez nem marad hatástalan".
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.