Képviselőházi választásokat tartanak Csehországban
PRÁGA. Szociáldemokrata a győzelemre lehet számítani a pénteken és szombaton sorra kerülő előrehozott képviselőházi választáson Csehországban.
Az idő előtti politikai megmérettetésre azért van szükség, mert a Petr Neèas vezette hárompárti koalíciós jobbközép kormány korrupciógyanús ügyek miatt júniusban lemondásra kényszerült. Az 1989-es rendszerváltás utáni időszak legnépszerűtlenebb kormányának bukása után a helyi megfigyelők baloldali sikert jósolnak.
Minden idei felmérés a Cseh Szociáldemokrata Pártot (ÈSSD) hozta ki a választás győztesének. A második helyen többnyire Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSÈM), míg a harmadikon az Andrej Babiš milliárdos vállalkozó által két éve létrehozott IGEN (ANO) mozgalom végzett.
A legutolsó kilenc közvélemény-kutatás eredményeinek összegzése alapján a Mladá Fronta Dnes című liberális napilapban a hét elején közölt elemzés szerint a mért legmagasabb preferenciák alapján nyolc pártnak van esélye bejutni a parlamentbe. A minimális preferenciák viszont csak öt pártnak adnak esélyt a képviselői mandátumokra.
Biztos képviselőházi mandátumokra öt párt számíthat: a ÈSSD, a KSÈM, az IGEN, a TOP 09 és a Polgári Demokratikus Párt (ODS). Az ötszázalékos parlamenti küszöb környékén pedig három párt mozog: a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt(KDU-ÈSL), a Virradat (Úsvit), a Polgári Jogok Pártja-Zemanék (SPOZ).
A ÈSSD támogatottsága átlagban 24,5 százalékos, a KSÈM-é 17,1 százalékos, az ANO-é pedig 14,8 százalékos, a TOP 09-é 11,5 százalékos, az ODS-é 9,3 százalékos, a KDU-ÈSL-é pedig 5,5 százalékos.
Bohuslav Sobotka szociáldemokrata pártelnök szerint a ÈSSD legszívesebben egyszínű kormányt alakítana, amelyet a kommunisták kívülről támogatnának. Esetleges koalíciós partnerként a KDU-CSL lenne elfogadható a szociáldemokraták számára. Pavel Belobrádek, a kereszténydemokraták elnöke viszont szerdán azt mondta, pártja a kommunistákkal, valamint a Tomio Okamura vállalkozó vezette Virradattal semmi módon nem kíván együttműködni. Babiš, az IGEN elnöke nem nyilatkozott arról, hogy számukra melyik párt elfogadható, s melyik nem.
Karel Schwarzenberg, a TOP 09 elnöke egy hétfőn megjelent interjúban azt mondta, hogy pártja egy ÈSSD-TOP 09 nagykoalíciót is el tud képzelni. Martin Kuba, az ODS ügyvezető elnöke pedig egy nagygyűlésen azt állította, hogy pártja belemenne egy ÈSSD-ODS nagykoalícióba. A szociáldemokraták azonban mindkét felvetést azonnal elutasították, s lehetetlennek minősítették.
Felmérések szerint a nyolcmillió választásra jogosult szavazó mintegy 60-65 százaléka járul az urnákhoz. A választási helyiségek pénteken délután kettőtől este tízig, szombaton pedig reggel nyolctól délután kettőig lesznek nyitva.

Forrás
MTI