Kazinczy Napok a 200 éves kassai magyar színjátszás jegyében
A rendezvény több előadója foglalkozott a kassai magyar színjátszás kezdeteivel. Sirató Ildikó színháztörténész, a budapesti Országos Széchenyi Könyvtár színháztörténeti tárának vezetője rámutatott, hogy már nagyon korán, az 1820-as évtizedben egyesülni tudott a feudális és a polgári színpártolás, ebből a szempontból mintaadó volt Kassa. Berzeviczy Etelka családtörténész, Berzeviczy Vince jeles színházszervező és mecénás legközelebbi leszármazottja báró felmenőjéről beszélt. „Három és fél éven át hurcolta mentéjében a Bánk bán egy példányát, és valóságos rendezői példánnyá alakította ki. Aztán amikor elérkezettnek látta az időt, akkor mutatta be” – mondta Berzeviczy Etelka.
A Kazinczy Napok a hatvanas években nyelvművelő kezdeményezésként indult, a későbbiekben igyekezett mindig aktuális kultúrtörténeti kérdésekkel foglalkozni. A színházon kívül téma volt Széchenyi kassai vonatkozásai, de kitértek a színház és nyelv kapcsolatára vagy az igényes köznyelvért folytatott küzdelem szükségességére.
Kolár Péter főszervező, a Csemadok Kassai Városi Választmányának elnöke elmondta, a nyelvművelést tágabban értelmezték. „A nyelvművelést általában véve gondoljuk el, bizonyos értelemben társadalmi közegbe helyezzük. Tehát sok minden egyébről is szó van, de minden valamilyen módon a nyelvvel van kapcsolatban” – fogalmazott.
A háromnapos rendezvény során az érdeklődők a diákok LitFeszt elnevezésű zenés irodalmi összeállítását is megtekinthették, mely már 5. éve önálló kísérő rendezvényként része a Kazinczy Napoknak.
Fecsó Kassai Yvett, a LitFest szervezője kiemelte, hogy a rendezvény folyamatosan fejlődik. „Minden évben valamilyen más program, valamilyen más tematika is belekerül a rendezvénybe. Az idén az 1956-ra való kassai megemlékezés sorozatába került be a LitFest programja is, és ezért a rendezvény első részében mi is egy megemlékezéssel kezdünk” – fejtette ki.
A 48. Kazinczy Napok alkalmával kiértékelték az 1956-os rajzpályázatot, a látogatók megnézhették a kassai Thália Színház legújabb darabját, valamint megkoszorúzták báró Berzeviczy Vince színházszervező, valamint Kazinczy Ferenc nyelvújító emléktábláját.
