2015. január 19., 09:13

Kapcsolat lehet az athéni letartóztatás és a belgiumi terrorsejt között

BRÜSSZEL, ATHÉN. Korábbi közlését módosítva a belga ügyészség azt közölte vasárnap, hogy mégis közvetlen kapcsolat lehet az előző nap Athénban őrizetbe vett terroristagyanús emberek egyike és a Belgiumban néhány nappal ezelőtt feloszlatott dzsihadista terroristasejt között.
A Belga hírügynökség jelentése szerint az ügyészség szóvivője tudatta, hogy minden ismérv alapos megvizsgálása után jutottak erre a megállapításra, és kérvényezték az egyik gyanúsított kiadatását. A görög rendőrség - amely korábban eljuttatta a belga hatóságoknak az őrizetbe vettek DNS-mintáját és ujjlenyomatát - megerősítette, hogy vasárnap éjjel kiadatási kérelemmel fordultak hozzájuk.

A kérelem "egy görög hatóságok által szombat óta őrizetben tartott 30 év körüli, vélhetően marokkói férfira vonatkozik" - közölték Athénban, hozzáfűzve, hogy hétfőn a görög ügyészséggel együttműködve hétfőn elrendelik a férfi letartóztatását.

Az in.gr görög hírportál szombati értesülései szerint az őrizetbe vettek egyike a belga állampolgárságú Abdelhamid Abaaoud lehet, aki állítólag a kelet-belgiumi Verviers-ben felszámolt csoport szellemi irányítója volt. A belga sajtó arról számolt be néhány nappal ezelőtt, hogy Abaaoud Görögországban vagy Törökországban tartózkodhat, néhány héttel korábban ugyanis onnan telefonált Belgiumba.

A belga rendőrség csütörtökön hajtott végre terrorellenes akciót a német határ közelében fekvő Verviers-ben. Tizenhárom embert letartóztattak, a műveletben ketten meghaltak, egy ember megsebesült. A belga ügyészség szerint a csoport jelentős terrorcselekményt készült elkövetni Belgiumban. Az akció helyszínén Kalasnyikov-gépkarabélyokat, lőszert, robbanóanyagot és rendőri egyenruhát találtak.

A belga hatóságok az üggyel kapcsolatban vasárnap őrizetbe vettek több embert. Francoise Schepmans, Molenbeek polgármestere közölte, hogy két rajtaütést hajtottak végre a településen, ahonnan a terrorista csoport két tagja származott. Eric Van Der Sypt ügyészségi szóvivő pedig a televízióban azt mondta, hogy a hatóságok Brüsszelben is végrehajtottak akciót.

A terrorizmusról is egyeztetnek Brüsszelben

A párizsi merényletek miatt a terrorizmus elleni küzdelemről is szó lesz hétfőn az uniós külügyminiszterek tanácskozásán Brüsszelben. A téma napirendre tűzését maga Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi főképviselője jelentette be a francia fővárosban történteket követően.

Egy neve mellőzését kérő diplomata rámutatott: elsősorban politikai üzenete van annak, hogy a tanács már első idei ülésén foglalkozik a történtekkel, noha a terrorizmus elleni fellépés alapvetően a bel- és az igazságügyi tanács hatáskörébe tartozik.

A tanácskozás fő napirendi pontja az Oroszországgal fenntartott kapcsolatok jövője lesz. Ezzel összefüggésben a héten kiszivárgott egy dokumentum több változata, amelyet Mogherini köröztetett a tagállamok körében, és amely lényegében a párbeszéd folytatását és a kapcsolatok újjáépítését vázolta fel.

A neve mellőzését kérő diplomata szerint viszont a papírból az is kiderül, hogy Brüsszel csak akkor számol ezzel a lehetőséggel, ha Moszkva teljesíti az ukrajnai konfliktus politikai rendezését előmozdítani hivatott, szeptemberben kötött minszki megállapodást.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.