2015. június 3., 11:32

Kánikula várható, 30 fok fölé kúszik a hőmérséklet

POZSONY. Ezen a héten egyre magasabb, már-már trópusi értékek körül alakul majd a legmagasabb nappali hőmérséklet. Csütörtöktől hétfőig napközben akár 30-32 fok is lehet. A szakemberek úgy vélik, hogy azután ez a hirtelen felmelegedés véget ér, de továbbra is meleg lesz.
Jelenleg térségünk fölött egy nyugatról érkező hidegfront hatása érvényesül. „Ez kissé fékezi a hőmérséklet hirtelen emelkedését, várhatóan nem lesz olyan ugrásszerű emelkedés, mint amilyen az utóbbi napokat jellemezte. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lesz meleg. Állandóan meleg lesz, de a hőmérséklet emelkedése már nem lesz olyan gyors ütemű“ – magyarázta Pavol Faško, a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) klimatológusa.

Az említett légköri jelenségek viharok, zivatarok kialakulását okozhatják, ezekre főként szerdán és csütörtökön lehet számítani. Az ország túlnyomó részében azonban napos, csapadékmentes időjárás várható, ami az igazi nyár kezdetét jelzi. Közel három héttel a nyári napforduló előtt vagyunk, így a nappalok hosszúak. A Nap hajnali 5 óra körül kel fel és valamikor fél és háromnegyed 9 körül nyugszik le.

Felmerül a kérdés: miért már június elején köszönt be a kánikula? „Manapság már nem érvényesek annyira a klasszikus klimatikus feltételek, mint a múltban. Korábban ilyenkor többnyire esős időjárásban volt részünk. Az Atlanti-óceán felől Európa belsejébe érkező nedves légáramlat olyan 30 évvel ezelőtt még valóban éreztette a hatását. A 20. század végéről és a 21. század elejéről származó tapasztalatok azonban már olyanok, hogy ilyesmi rendszeresen nem is fordul elő“ – hívta fel a figyelmet Faško. Ez érvényesül most is, amikor az időjárás jellegét inkább a nyomásemelkedés, nem pedig a nyomáscsökkenés befolyásolja. Ez ahhoz vezet, hogy térségünk felett nem alakul ki jelentős felhősödés, s a Nap sokáig süthet. Ez pedig a klimatológus szerint megalapozza az időjárás további alakulását.

A környezet már a nyár elején jelentősen felmelegedik, majd a déli, időnként észak-afrikai forró légáramlatok nagy hőséget eredményezhetnek. Három évvel ezelőtt már nagyon korán, április végén trópusi időjárásban lehetett részünk Szlovákiában. Idén erre nem volt esély, mert a nagy hőmérséklet-ingadozások miatt a föld felszíne nem melegedhetett fel. Azonban a jelenlegi időjárás esetén, amikor a meleg fázis hosszabb ideig tart, a későbbi lehűlések nem nyilvánulnak majd meg olyan szembetűnő módon, mint eddig, mivel a meleg már akkumulálódik a környezetben. Ez főleg a panelházakban lakók számára lehet kellemetlen, mert ezek falai könnyen átmelegednek, amelyek aztán kisugározzák a hőt. Az ilyen lakásokban akkor is meleg van, ha odakinn már némileg lehűlt az időjárás.

„Ezzel nyilvánvalóan a jövőben is meg kell küzdenünk. A klímaváltozási forgatókönyvek szerint Szlovákia délnyugati részében és a nagyvárosokban, például Pozsonyban, a trópusi nappalok és éjszakák számának jelentős növekedésére számíthatunk. Ez 30 fokos nappali és több mint 20 fokos éjjeli hőmérsékletet jelent” – magyarázta Faško.. „Most a felmelegedés éppen akkor érkezett, amikor a nyár kezdődik. A természetes fürdőhelyek kedvelőinek eddig nem volt alkalmuk megmártózni a tavakban, víztározókban. Most esélyük lehet erre, hiszen ha felmelegszik a levegő, bizonyos késéssel a víztározókban levő víz is felmelegszik“ – tette hozzá.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.