Kampányt indítanak a nem pedagógiai alkalmazottak nagyobb béréért a szakszervezetek
" Az OZ PŠaV a kormány képviselőivel, illetve a parlamenti képviselőkkel folytatott valamennyi tárgyalás során felhívja a figyelmet e probléma gyorsított eljárásban történő megoldásának a szükségszerűségére. A táblázat megváltoztatására irányuló valamennyi eddigi igyekezetünket és a nem pedagógiai alkalmazottaink bérezésének javítását célzó szándékunkat annak ellenére figyelmen kívül hagyták, hogy azok nélkül nem működhet az oktatásügy" – mondta el az OZ PŠaV elnöke, Pavel Ondek.
A szakszervezetek ezért elkészítettek egy Fico kormányfőhöz címzett mintalevelet, amelyben megoldást kérnek tőle. A nem pedagógiai alkalmazottak e levelet elektronikus formában is eljuttathatják az SZK Kormányhivatalába – írja a Sme.sk, a Sme napilap internetes portálja.
"Hiszem, hogy közös igyekezettel figyelmeztetjük a politikusokat az oktatásügyben dolgozó nem pedagógiai alkalmazottak aránytalanul alacsony béreire, s a szlovák kormányt arra kényszerítjük, hogy e problémával végre kezdjen el foglalkozni" -- hangsúlyozta Ondek.
Levelükben azt írják, hogy a naponta ledolgozott 7,5 óráért a nem pedagógiai alkalmazott olyan havi bért kap, mint amennyit az Európai Unió (EU) fejlett országaiban dolgozó kollégájuk egy hét alatt keres. Amikor pedig ezek az alkalmazottak öregségi nyugdíjba mennek, akkor a ledolgozott 40 vagy még több évükért gyakran alacsonyabb nyugdíjat kapnak, mint az a polgár, aki egyáltalán nem dolgozott. A szakszervezetek szerint főleg az számít abszurd dolognak, hogy a bértarifákat szabályozó ún. alaptáblázat 280,50 euróval kezdődik, ami 124,50 euróval kevesebb, mint a minimálbér szintje.
A szakszervezetek ezért azt kérik, hogy szeptember 1-től oly´módon kerüljön sor a nem pedagógiai alkalmazottak béremelésére, ahogy az a pedagógusoknál van. Rájuk ugyanis 6 százalékos béremelés vár, ami a bértarifáikban tükröződik. Azt a közérdekű munkát végző egyes alkalmazottak jutalmazásáról szóló törvénymódosítás biztosítja, amit a kormány már jóváhagyott, de azt a parlamentnek is meg kell vitatnia.
A szakszervezetek további kérése az, hogy a kormány rövid időn belül különítsen el elegendő anyagi eszközt, ami lehetővé teszi a tarifatáblázat oly´ módon történő szabályozását, hogy az a minimálbérrel kezdődjön, amitől majd függnek a további bérfokozatok és – osztályok.