Jövőre az alapiskolás tanulók sportkészségeit is tesztelik
POZSONY. Az oktatásügyi minisztérium az alapiskolák 1-3. évfolyamának tanulóit teszteli a mozgás-előfeltételek tesztelésének pilótaprojektjén belül. A projekt célja: olyan sportokat ajánlani a tanulóknak, amelyekhez teljesítik a feltételeket, és magasabb szinten is foglalkozhatnak velük.

A tesztelés során a Nemzeti Sportközpont, a Szlovák Olimpiai Bizottság és a Szlovák Paraolimpiai Bizottság működik együtt.
A tanulókat 10 sportkészség szempontjából vizsgálják, ilyen például a távolugrás helyből és az előrehajolás mélysége. Egyelőre a pilótatesztelésen minden kerületben három alapiskola vesz részt.
A jövő évtől kezdődően a tesztelés minden szlovákiai alapiskola elsőse számára kötelező lesz. Ugyanolyan teszteket végeznek el majd a tanulók két évvel később, az alapiskola 3. évfolyamában is.
Forrás
Sme.sk