HIRDETÉS

Jordi Sánchez lett Katalónia új elnökjelöltje

hirek.sk 2018. március 06., 13:56
BARCELONA. Az előzetes letartóztatásban lévő Jordi Sánchez Katalónia új elnökjelöltje - közölte döntését Roger Torrent, a barcelonai parlament elnöke, miután egyeztetett a törvényhozás pártjainak képviselőivel. Sánchez kedden a szabadlábra helyezését kérte a spanyol legfelsőbb bíróságtól és az alkotmánybíróságtól is, hogy jelen lehessen a barcelonai parlament elnökválasztó ülésén a jövő héten.

Sánchez a függetlenségi Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) jelöltje, akit támogat a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) is.

A két pártnak összesen 66 mandátuma van a 135 fős katalán parlamentben, vagyis a többségnél kevesebb, viszont a szintén függetlenségi Népi Egység (CUP) négy képviselője tartózkodást ígért a parlamenti szavazáson, amellyel matematikailag meglehet az elnökséges szükséges támogatás.

A helyzetet azonban nehezíti, hogy Jordi Sánchez október 16-a óta előzetes letartóztatásban van, mivel a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) vezetőjeként tüntetést szervezett szeptember 20-án a katalán kormány gazdasági tanácsosának barcelonai hivatalához, az odabent házkutatást tartó spanyol csendőrök pedig órákig nem tudták elhagyni az épületet a tiltakozó tömegtől, amely autóikat is megrongálta.

A politikus számára a spanyol legfelsőbb bíróságnak kell engedélyt adnia ahhoz, hogy elhagyhassa a börtönt, és részt vehessen az elnökválasztásról szóló parlamenti vitán és szavazáson. A spanyol alkotmánybíróság néhány héttel ezelőtt határozatban foglalt állást arról, hogy a jelölt személyes jelenléte elengedhetetlen az elnökválasztáson.   

A függetlenségi politikust Carles Puigdemont nevezte meg utódjául a múlt héten, amikor bejelentette visszalépését a elnökjelöltségtől.   

Carles Puigdemont 2016 januárja és 2017 októbere között áll Katalónia élén. Hivataláról az alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás megrendezése és a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt váltotta le a spanyol kormányfő, akinek erre a spanyol parlament adott felhatalmazást az alkotmány alapján.   

Puigdemont négy hónapja van önkéntes száműzetésben a belga fővárosban, ahova a spanyol igazságszolgáltatás elől menekült, mivel a történtek miatt bírósági eljárás indult ellene és volt kormányának tagjai ellen.

Az előzetesben lévő elnökjelölt a szabadlábra helyezését kéri

Az előzetes letartóztatásban lévő Jordi Sánchez katalán elnökjelölt kérvényezte szabadlábra helyezését a spanyol legfelsőbb bíróságtól és az alkotmánybíróságtól is kedden, hogy személyesen lehessen jelen a barcelonai parlament elnökválasztó ülésén a jövő héten. A politikus kérelmében hivatkozik az ártatlanság vélelmére, illetve a saját, valamint választói politikai jogainak érvényesítésére.   

A dokumentum szerint a szabadlábra helyezés a legjobb módja, hogy megóvják a katalán intézmények normális működését, és biztosítsák a teljes demokratikus legitimitást a felállítandó katalán kormánynak.   

Az októbertől előzetes letartóztatásban lévő politikus az elmúlt hónapokban többször kérvényezte szabadon engedését, amit legutóbb február 6-án utasított el Pablo Llarena bíró a bűnismétlés veszélyére hivatkozva.   

Sánchez védőügyvédje szerint viszont nem állnak fenn azok a körülmények, amelyek miatt az előzetes letartóztatást elrendelték, azaz a bűnismétlés, a szökés, és a bizonyítékok megsemmisítésének veszélyre.   

A védelem precedensként hivatkozik arra, hogy 1987-ben a legfelsőbb bíróság engedélyezte az előzetes letartóztatásban lévő Juan Carlos Yoldinak, hogy részt vegyen jelöltként a baszk parlament elnökválasztásán.   

Juan Carlos Yoldi a Herri Batasuna (Népi Egység) nevű baszk szakadár párt képviselője volt, amely lényegében az ETA (Baszk Haza és Szabadság) terrorszervezet politikai szárnyát jelentette. A politikus az elnökválasztást elvesztette, ahonnan visszavitték a börtönbe, a bíróság később jogerősen 25 éves szabadságvesztésre ítélte terrorizmushoz kapcsolódó bűncselekmények miatt.   

Az ügy óriási jogi-politikai vitát váltott ki akkoriban Spanyolországban, ráadásul egy olyan időszakban, amikor az ETA igen aktív volt, számtalan véres merényletet hajtott végre. A bíróság akkor bátor döntést hozott - vélte Jordi Pina védőügyvéd, aki szerint a súlyos vádak ellenére védte egy állampolgár alapvető jogait, illetve azokét, akik rá szavaztak.   

A katalán parlament március 12-én ül össze, hogy megkezdje többnapos elnökválasztó ülését. Ha Sáncheznek engedélyezi is a bíróság a személyes részvételt, megválasztásához jelenleg nincs meg a szükséges parlamenti többség.   

Jordi Sánchez a katalán függetlenségi mozgalom egyik kulcsfigurája évek óta. Õ az elnöke a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) nevű politikai civil szervezetnek, amelynek óriási szerepe volt az emberek mozgósításában a függetlenség mellett. Szoros kapcsolatban állt a Carles Puigdemont vezette katalán kormánnyal, a sajtó több alkalommal is beszámolt jelenlétéről fontos politikai megbeszéléseken.   

A december 21-i katalán parlamenti választásokon második helyen szerepelt az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) függetlenségi párt listáján, és így nyert mandátumot.   

Forrás: MTI
0 HOZZÁSZÓLÁS