Jó állapotban van a lezuhant repülőgép hangrögzítő készüléke
OTTAWA. Jó állapotban van a lezuhant maláj utasszállítónak a pilóták és az irányító központ kommunikációját rögzítő berendezése - közölte csütörtökön a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO).
A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járatát múlt csütörtökön lőtték le kelet-ukrajnai szakadárok által ellenőrzött területen. A katasztrófa 298 áldozatot szedett, akiknek többsége holland állampolgár volt.
A montreali székhelyű ICAO az ukrán és holland hatóságok munkáját segíti a szerencsétlenség körülményeinek felderítésében. "A pilótafülkében zajló beszélgetéseket rögzítő készülék megfelelő állapotban van, a repülési adatokat - például a repülési magasságra és a sebességre vonatkozó információkat - tartalmazó berendezést egyelőre vizsgálják" - olvasható a szervezet közleményében.
A nemzetközi vizsgálatot vezető holland biztonsági hivatal (OVV) korábban azt mondta, nincs nyoma annak, hogy a hangrögzítő berendezést meghamisították volna.
Nagy-Britannia szerdán kapta meg az utasszállító két fekete dobozát, amelyeket egy nappal korábban adott át maláj szakértőknek az oroszbarát szeparatisták egyik vezetője. A brit közlekedési minisztérium szóvivője később közölte, hogy 24 órába telik az információk letöltése mindkét adatrögzítő berendezésből.
Az ICAO arról is beszámolt, hogy folyamatosan egyeztet a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) és helyi légügyi szervezetek képviselőivel az államok, légitársaságok és nemzetközi szervezetek arra vonatkozó szerepéről, mennyire tudják felmérni a fegyveres konfliktusok sújtotta térségek feletti légtér biztonságát. Az IATA elnöke kedden úgy vélte, a kormányoknak át kell tekinteniük a légtérbesorolási eljárásokat, ezzel segítve a légi közlekedés biztonságosabbá tételét.

Forrás
MTI