2014. augusztus 6., 07:58

Jelentős károkat okozott a vihar Magyarországon

BUDAPEST. Jelentős károkat okozott a keddi vihar több városban is, a tűzoltók Szegeden, Csongrádon és Kecskeméten is dolgoznak még a károk felszámolásán - tette közzé az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden éjjel Facebook-oldalán.
201408060800220.v1.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A közlemény szerint a vihar - leginkább az erős szél - Csongrádon tömeges károkat okozott. Tíznél is több bejelentés érkezett a katasztrófavédelem ügyeletére útra, épületekre vagy villanyvezetékekre dőlt fákról, a szél által megbontott háztetőkről, ledöntött kéményekről. Iskolát, járókelőket, gondozásra szoruló személyeket egyaránt veszélyeztetnek a veszélyessé vált - megdőlt vagy kidőlt - fák a településen.

Kecskemétet sem kímélte az Alföldön késő délután átvonult zivatar. A város számos pontjára riasztották a helyi hivatásos tűzoltókat kidőlt fák, elöntött házak és üzletek, vagy a szél által megrongált háztetők miatt. Több helyen fák dőltek az utakra, részben vagy egészen eltorlaszolva azokat. Néhány helyszínen elektromos vezetékeket szakítottak le a szél által kitépett növények. A magánházakon túl egy áruházban is kárt okozott a viharos erejű szél, megbontotta a tetőszerkezetét és onnan egyes elemeket tépett ki.

Szegeden az Acél utcában egy kidőlő fa leszakította a villanyvezetéket. A 47-es út Algyői úti szakaszán egy benzinkút közelében törtek le egy nagyobb fa ágai és a gáztározóra hullottak.

Balatonlellén három éttermet, két házat és utakat öntött el a hirtelen lezúduló esővíz - a lelleieknek a balatonboglári önkormányzati tűzoltók siettek segítségükre.


A viharzóna útjába eső további településeken - például Szihalmon, Mezőkövesden, Karancsalján - is okozott károkat a zivataros időjárás - írja közleményében a katasztrófavédelem.

Csaknem az egész országban felhőszakadásra figyelmeztet a meteorológia

Két északnyugati megye kivételével az egész országra figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat felhőszakadás veszélye miatt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda hajnalban az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Győr-Moson-Sopron és Vas megye kivételével az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a területeken szerdán is kialakulhatnak olyan intenzív záporok, zivatarok, amelyek során rövid idő alatt jelentős mennyiségű csapadék hullhat.

Szerdán napközben is több helyen várhatók zivatarok. Ezekhez továbbra is leginkább felhőszakadás társulhat, amely során 20-40 milliméternyi eső is hullhat. Emellett viszont néhol jégeső és átmenetileg viharos (60-85 kilométer/órás) szél is előfordulhat. A Dél-Dunántúlon tartós esőzésre is készülni kell. Leginkább a baranyai részeken akár területi átlagban is nagyobb mennyiségű csapadék hullhat – emelte ki a meteorológiai szolgálat.

Az előrejelzés szerint a legmagasabb hőmérséklet általában 23-28 Celsius-fok között, északkeleten 29-30 fok körül valószínű, várhatóan a Dél-Dunántúlon lesz a leghűvösebb. Késő este 20-25 fok valószínű.
201408060800220.v1.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.