Japán jelentős fejlesztést tervez a védelem terén az elkövetkező tíz évben
Jelentős fejlesztéseket irányoz elő Japán az elkövetkező évtizedben a honvédelem terén abban a kedden elfogadott dokumentumban, amely a következő évtized védelmi fejlesztéseit tartalmazza.

A terv megjegyzi, hogy Kína katonai terjeszkedése és technológiai fejlődése erőteljes aggodalomra ad okot. Az észak-koreai fenyegetés ellen két Aegis rakétavédelmi rendszer telepítése szerepel a tervekben.
"Valóban hatékony, új védelmi képességekre van szükségünk, nem csak a már meglévő képességek naprakészen tartására" - jegyzi meg a védelmi terv, amely éppen erre hivatkozva a hadviselés új területein, így a kibervédelem terén is fejlesztéseket irányoz elő.
A védelmi terv bírálói szerint a dokumentum eltér az ország eddigi, kizárólag önvédelemre alapuló honvédelmi stratégiájától. Ez a második világháború után elfogadott, pacifista alkotmányból fakad, amelynek értelmében Japán nem tart fenn hagyományos haderőt. A kormány a tervben leszögezi, hogy az alkotmányt sértő, támadó jellegű harci eszközöket a jövőben sem fognak rendszerbe állítani.
Abe Sindzó 2012-es kormányra kerülése óta stabilan emelkednek Japán védelmi kiadásai. Jövőre a védelmi tárca 5,3 billió jent tervez ilyen célokra fordítani.