Izrael lerombolja a jeruzsálemi zsinagóga elleni támadás elkövetőinek otthonait
A keddi merénylet elkövetőinek rokonain kívül az izraeli szélsőjobboldali aktivistát, Jehuda Glicket megtámadó férfi családját, valamint egy negyedik palesztin merénylő rokonait is értesítették házuk lerombolásáról. A hatóságok mindegyik esetben két napon belül hajtják végre az épületek felrobbantását.
Korábban az izraeli hatóságok szintén végzést adtak ki az augusztus eleji jeruzsálemi munkagépes támadó otthonának felszámolásáról, ezt azonban - fellebbezés miatt - az ügy további tárgyalásáig felfüggesztette az izraeli Legfelsőbb Bíróság.
Néhány napja ki kellett költözniük otthonukból azon merénylő családtagjainak is, aki november elején szándékosan halálra gázolt egy villamosmegállóban két embert. A támadó lakását a hatóságok már szerdán felrobbantották.
Az izraeli biztonsági erők idén újították fel azt a korábban bevett gyakorlatot, miszerint lerombolják a merénylők lakásait. Ezzel az a hatóságok célja, hogy elrettentsék a palesztinokat a terrorakcióktól.
Ugyanakkor vitatott a lépés hatékonysága: 2005-ben az akkori vezérkari főnök és jelenlegi védelmi miniszter, Mósa Jaalon által megbízott katonai bizottság úgy vélte, hogy a házrombolások nem célravezetőek, mert a nyomukban fellépő gyűlölet és ellenségesség felülmúlja az általuk keltett elrettentő hatást - emlékeztetett a Háárec.