Izrael kiszélesítette szárazföldi hadműveletét
A külföldi hírügynökségek által ismertetett közlés szerint az eddiginél nagyobb területen, még több katonát vetnek be a Gázai övezet iszlamista erői ellen indított offenzívában. Pontos számokról nem érkezett jelentés.
A hétvégén az izraeli fegyveres erők 34 földbe vájt lejáratot fedeztek fel, amelyek közel egy tucat, a Hamász szélsőséges palesztin szervezet által ásott alagúthoz vezettek.
A hadsereg beszámolt arról is, hogy vasárnap hajnalban meghalt két izraeli katona egy palesztin kommandóval vívott összecsapásban.
Palesztin források közlése szerint a Hamász egyik vezető tagjának, Hálil al-Hadzsának a házát ért légitámádásban négyen meghaltak. A közlések szerint a légicsapásban a Hamász-vezető három családtagja és egy szomszédjuk halt meg.
Az izraeli hadsereg által július 8-án indított hadműveletben mintegy 350 palesztin vesztette életét Gázában, az izraeli halálos áldozatok száma hétre emelkedett a vasárnap hajnali adatok szerint. Legkevesebb negyvenhat palesztin vesztette életét szombaton, ami így az összecsapások egyik eddigi legvéresebb napja lett.
Az ENSZ közlése szerint Ban Ki Mun, a világszervezet főtitkára vasárnap egyhetes tárgyalássorozatba kezd a gázai konfliktusról és egy lehetséges tűzszünetről. Ban Ki Mun elsőként Mahmúd Abbász palesztin elnökkel találkozik Katarban, onnan Kuvaitvárosba, Kairóba, Jeruzsálembe, Rámalláhba, majd Ammánba utazik tovább, hogy a tartós tűzszünet eléréséről tárgyaljon.
Fekete szombat
Legkevesebb negyvenhat palesztin vesztette életét a Gázai övezet iszlamista erői ellen indított izraeli offenzívában szombaton, ami így az összecsapások egyik eddigi legvéresebb napja lett.
Az izraeli hadsereg közölte, hogy visszaverték egy palesztin kommandó támadását, amely egy földalatti alagúton keresztül próbált bejutni a Gázai övezetből Izraelbe. Az összecsapásban egy palesztin fegyveres és két izraeli katona halt meg. (Az izraeli hadsereg korábban két katona megsebesülését jelentette be.) A Hamász katonai szárnya "az ellenséges vonalak mögötti heves harcokról" beszélt közleményében.
Csütörtökön hasonló incidensről számoltak be az izraeli hatóságok, csupán néhány órával azelőtt, hogy Jeruzsálem elindította szárazföldi offenzíváját a palesztin térség ellen. A hadművelet egyik kifejezett célja, hogy elpusztítsa a Hamász palesztin szélsőséges szervezet föld alatti alagúthálózatát, számos járat ugyanis Izraelbe vezet.
Egy izraeli katonai szóvivő közölte, hogy az izraeli erők egyelőre a határ közelében maradtak, s nem hatoltak be a palesztin városokba. "Így megvan az az előnyünk, hogy elfoglalhatjuk az alagutakat, miközben csökkenthetjük az összetűzések esélyét" - mondta Peter Lerner.
A szombati összecsapások halálos áldozataival együtt 342-re emelkedik a július 8-i offenzíva óta tartó támadások palesztin halottjainak száma. Emellett a hatóságok mintegy 2400 sebesültet regisztráltak a bombázások kezdete óta. Az ENSZ adatai alapján az áldozatok mintegy háromnegyede civil, és a harcokban legkevesebb 73 gyermek vesztette életét.
Egészségügyi források szerint szombaton izraeli légicsapás áldozata lett egy kétgyermekes család mind a négy tagja az övezet északi részén. Emellett palesztin rakéta végzett egy izraeli beduinnal a dél-izraeli Dimona közelében, ahol egy nukleáris létesítmény található.
Az izraeli hadsereg illetékesei egyébként szombaton úgy vélték: az elmúlt 12 napban a gázai szélsőséges palesztin csoportok immár elhasználták, vagy elvesztették rakétakészletük nagyjából felét. Izrael becslése szerint a harcok kirobbanása előtt a palesztinok mintegy tízezer rakétával rendelkeztek: ebből 1700-at kilőttek, további 30-40 százalékot pedig az izraeliek megsemmisítettek.