2013. június 1., 20:29

Isztambuli tüntetések: kivonul a rendőrség a Taksim térről

ISZTAMBUL. A rendőrség váratlanul megkezdte kivonulását az elmúlt két nap összecsapásainak fő helyszínéről, a Taksim térről, elbontva az ott korábban felállított barikádokat. A teret azonnal emberek ezrei özönlötték el Isztambulban.

A fordulatot megfigyelők meglepőnek minősítették, mert Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök alig néhány órával korábban magabiztosan kijelentette: a rendőrség "tegnap is ott volt, ma is ott van és holnap is ott lesz, hiszen nem engedhetjük, hogy a Taksim téren a szélsőségesek azt csináljanak, amit akarnak." Erdogan egyben felszólította a tiltakozókat akciójuk azonnali abbahagyására - igaz, elismerte, a rendőrség talán túlzottan reagált a könnygáz bevetésével, s megígérte ennek kivizsgálását.

A térre beözönlők lelkesen ünnepelték győzelmüket, tűzijáték-rakétákat lőttek fel, egyesek a kivonuló rendőröket is megdobálták. A megfigyelők mindezt úgy értékelik, hogy Erdogan visszavonulót fújt. Ebben nyilván szerepet játszott, hogy a tiltakozás más városokra, köztük Izmirre és Antalijára is átterjedt, Ankarában pedig a tüntetők a parlamenthez akartak vonulni. Itt - Isztambulhoz hasonlóan - összecsapások is voltak.

 

A török ellenzéki politikusok nyilatkozataikban a tüntetők pártjára álltak, de még a kormánypárton belül is megszólaltak szombaton bíráló hangok, kritizálva a karhatalmi erők eltúlzott fellépését. Nem sokkal a rendőrség Taksim térről való kivonása előtt Abdullah Gül államfő egy közleményben minden érintett felet felelősségteljes magatartásra intett, közölve: a tüntetések "nyugtalanító szintet értek el". Előzőleg Bülent Arinc miniszterelnök-helyettes is bocsánatot kért az isztambuli események miatt, mondván: "ahelyett, hogy könnygázgránátokat lőttek ki azokra az emberekre, akik egy üzletközpont felépítésének terve miatt tiltakoztak, a hatóságoknak inkább meg kellett volna győzni őket, s közölni velük, hogy ők is osztják aggodalmaikat". 

A konfliktus gyökere ugyanis a Taksim tér melletti Gezi park tervezett megszüntetése: az Isztambul közepén lévő Taksim tér betondzsungelében a Gezi park jelenti az utolsó zöld menedéket, amelynek helyén a tervek szerint egy újabb bevásárlóközpont épülne. A helyszínen napok óta tüntetők voltak, hogy megakadályozzák a fák kivágását, a rendőrség pedig péntek hajnalban paprikaspray-vel, könnygázzal és vízágyúkkal támadt rájuk. Ezt követően a konfliktus elfajult, és egyre inkább a kormányzat politikája elleni általános tiltakozássá vált. A jelenlegi kormányzat 2002 óta van hatalmon Törökországban, s noha azóta az egy főre jutó jövedelem jelentősen nőtt, Erdogant ellenfelei azzal vádolják, hogy "iszlamizálni" akarja Törökországot.

Megosztás