2019. március 30., 16:13

Iszlamistákra csapott le a német rendőrség

Terrorellenes razziákat tartott a német rendőrség az ország nyugati részén több nagyvárosban, és őrizetbe vett tíz feltételezett iszlamistát - közölte szombaton a német média a düsseldorfi ügyészségre hivatkozva.

nemet-rendorok-razzia.jpg
Fotó: Hír TV

A híradások szerint a nemzetbiztonságot veszélyeztető súlyos bűncselekmények előkészítésének gyanújával indítottak ellenük büntetőjogi eljárást.

A razziákat Észak-Rajna-Vesztfáliában és Baden-Württembergben tartományokban tartották. Essenben, Düsseldorfban, Wuppertalban, Mönchengladbachban, Duisburgban és Ulm városában voltak rajtaütések péntek reggeltől szombat reggelig. A német sajtó értesülései szerint Düsseldorfban és Essenben bombaszakértők is részt vettek a razziákban.

A Bild című lap úgy tudja, hogy a hatóságok nyolc embert kerestek, többségük tádzsik állampolgár. Állítólag Düsseldorfban akartak terrortámadást végrehajtani. A városi ügyészség egyik szóvivője azonban azt mondta, nincs konkrét bizonyíték arra, hogy milyen bűncselekményt akartak végrehajtani és mi volt a célpont, de a hatóságok vizsgálják, hogy volt-e kapcsolat köztük és az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet között. Azt próbálják kideríteni, hogy az Iszlám Állam egyik sejtjéről vagy csupán a szervezettel rokonszenvező emberekről van-e szó.

"Látnunk kell, hogy akiket kézre kerítettünk, azok-e, akiket kerestünk" - fogalmazott az ügyészségi szóvivő.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.