2018. augusztus 20., 05:42

Iszlamisták támadtak meg egy nigériai falut, sok embert megöltek

Legalább 19 embert öltek meg iszlamista fegyveresek vasárnap egy északkelet-nigériai faluban - közölte egy túlélő.

nigeriai-verengzes.png
Fotó: Facebook
Abatcha Umar elmondása szerint a szélsőségesek kora hajnalban támadták a Borno állambeli Mailari falut. A férfi 19 halottat számolt össze a támadás után, az öccse is köztük volt. Ennél jóval több, 63 halottról tud annak a tábornak az egyik segélymunkása, amely befogadta a túlélőket.

Umar szerint már három nappal a támadás előtt felfigyeltek a falubeliek a környéken megjelent iszlamistákra, figyelmeztették erre a közeli Gudumbali városban állomásozó katonákat, de ők nem tettek semmit. Nem tudta megmondani, hogy a támadók a Boko Haram szélsőséges csoport fegyveresei voltak-e.

A Boko Haram Nigéria északkeleti részén tevékenykedik, célja egy iszlám kalifátus létrehozása. Az elmúlt években több támadást hajtott végre Kamerunban, Csádban és Nigerben is. A terrorszervezettel vívott harcokban az elmúlt nyolc évben több mint 20 ezren vesztették életüket, és mintegy 2,5 millióan kényszerültek elmenekülni otthonukból a térségben. A közelmúltban a nigériai hadsereg az elmúlt évek legnagyobb veszteségeit könyvelte el a szélsőségesek elleni harcban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.