2019. március 20., 15:55

Iskolabuszt gyújtott fel egy szenegáli sofőr Milánó mellett

Őrizetbe vettek egy olasz állampolgársággal rendelkező szenegáli buszsofőrt a Milánó melletti San Donato Milanese településen, aki kedden 51 gyerek szállító iskolabuszt gyújtott fel - közölték az olasz hatóságok szerdán.

Milano iskolabusz felgyújtása
Galéria
+3 kép a galériában
Fotó: TASR/AP

A buszon utazó diákok és két másik felnőtt időben el tudták hagyni a járművet. Az incidensben senki sem sérült meg komolyabban, de tizennégy gyereket füstmérgezéssel kórházba szállítottak.

Az elfogott szenegáli férfit is az egészségügyi intézménybe vitték. A 47 éves buszsofőr, aki 2004-ben kapott olasz állampolgárságot, azt a feladatot kapta, hogy a gyerekeket egy kirándulásról visszavigye az iskolájukba. Útközben azonban úgy döntött, eltér az útvonaltervtől és Milánó felé veszi az irányt.

A gyerekeket késsel fenyegette meg és kijelentette, hogy a milánói Linate nemzetközi repülőtérre akar menni.

A buszon utazó diákok beszámolói szerint a férfi az olasz kormány bevándorlási politikája ellen akart tiltakozni.

„Véget kell vetni a halálozásoknak a Földközi-tengeren” - kiabálta állítólag ismételten az Ousseynou Sy néven azonosított férfi.

Néhány diák telefonon értesítette szüleit a történtekről, akik pedig a rendőrséget riadóztatták. Az olasz csendőrség gyorsan reagált, és járműveivel elállta a busz útját.

Az ilyen módon megállásra kényszerített járművet a gyerekek elhagyhatták, majd a sofőr benzinnel fellocsolta az utasteret és felgyújtotta a járművet.

A buszról készült felvételeken tűzoltókat lehetett látni, ahogy a fémkeretig teljesen kiégett járművet emésztő lángokat igyekeznek eloltani.

Fotó:  TASR/AP

Az olasz belügyminisztérium közlése szerint a szenegáli férfi szexuális erőszakcselekmények és ittas vezetés miatt már ismert a hatóságok előtt.

Ilyen személyt miért engednek iskolabuszt vezetni?

- tette fel a költői kérdést Matteo Salvini belügyminiszter, a bevándorlásellenes Liga kormánypárt vezetője.

Milano iskolabusz felgyújtása
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.