Iránban egyre több a nyilvános kivégzés
A nemzetközi szervezet csütörtökön kiadott jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy a délnyugat-ázsiai országban idén már 11 esetben választották a büntetésnek ezt a formáját, míg tavaly egész évben 14 alkalommal.
Az AI külön kitért a dél-iráni Bandar Abbasz nevű településen április 20-án végrehajtott ítéletre, amelynek során két fiatalkorút akasztottak fel a nyilvánosság előtt nemi erőszak és gyilkosság bűntette miatt.
"Az idei évben eddig Irán az egyetlen ország, ahol 18 év alattiakat is kivégeztek", mutatott rá Hassziba Hadzse Szahraoui, a jogvédő szervezet észak-afrikai és közel-keleti programjának igazgató-helyettese. Külön nehezményezte azt, hogy ráadásul mindezt "közönség előtt" tették, ami fokozza az eljárás embertelenségét.
Irán egyike azon kevés országoknak, amelyekben fiatalkorúak esetében is alkalmazzák a halálbüntetést dacára annak, hogy ez a gyakorlat a nemzetközi jogba ütközik.