2016. január 7., 11:59

Illemtanfolyamot indítanak migránsoknak Belgiumban

BRÜSSZEL. Tanfolyamot indít a belga menekültügyi hivatal a migránsoknak a nőkkel való helyes viselkedésről.

Az Új Flamand Szövetség (N-VA) politikusa elmondta, hogy norvég minta alapján néhány héten belül minden belga menekültügyi központban bevezetik a nőkkel szembeni viselkedésről szóló felvilágosító tanfolyamot.

Theo Francken hozzátette, hogy Jan Jambon belügyminiszterrel munkacsoportot hozott létre, amely további konkrét intézkedéseken dolgozik a befogadó központokban eddig tapasztalt és a lehetséges incidensek megelőzése érdekében.

Jan Jambon a szilveszter éjszakáján több német városban nők ellen elkövetett támadásokkal kapcsolatban a parlament alsóháza előtt kijelentette, a nemek közti egyenlőség része az ország alapértékeinek. Mint mondta, ezt "senki nem kérdőjelezheti meg, sem az országban születettek, sem pedig azok, akik itt találtak menedéket".

Kölnben szilveszter éjszakáján mintegy ezer "arab és észak-afrikai kinézetű" fiatalember csoportokra oszolva nőket támadott meg. A német rendőrséghez azóta már több mint száz feljelentés érkezett. Azt ugyanakkor minden német politikus hangsúlyozza, hogy egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy valóban lettek volna menedékkérők vagy menekültek az elkövetők között.

Ausztriában is inzultáltak nőket szilveszterkor

Egy fiatal osztrák nő január negyedikén tett rendőrségi feljelentést, amelyben az olvasható, hogy szilveszter éjszaka két férfi fogdosta a salzburgi Residenzplatz téren, és ellopták a mobiltelefonját. A támadók nyolc-tíz, külföldi származású férfiból álló csoport tagjai voltak. Ezt követően további esetekre derült fény: egy 28 éves afgán férfi egy 58 éves salzburgi nőt, egy 23 éves szíriai férfi egy húszéves bajor nőt zaklatott szexuálisan.

A salzburgi rendőrség egyik szóvivője az esetek csütörtöki nyilvánosságra kerülése kapcsán azt mondta, nem a támadások elhallgatásáról van szó, sokkal inkább arról, hogy az érintettek a németországi történésekről szóló sajtómegjelenésekből bátorságot merítve fordultak a hatóságokhoz.

Szerdán az osztrák rendőrség őrizetbe vett egy 24 éves afgán férfit, aki aznap a hajnali órákban egy salzburgi bárban szexuálisan zaklatott egy 28 éves salzburgi nőt. Az elkövetőt a szórakozóhely biztonsági őrei tartották fogva a rendőrök megérkezéséig.

Az Österreich című osztrák napilap csütörtökön arról számolt be, hogy már korábban is történt hasonló: december 26-án tíz-tizenöt, külföldi származású férfi támadott meg két fiatal nőt Salzburgban. A két barátnő egy szórakozóhelyről tartott hazafelé hajnali két óra körül, amikor támadás érte őket. Mindketten úgy nyilatkoztak, korábban azért nem tettek feljelentést, mert nem tudatosult bennük a történtek jelentősége.

Valerie Hillebrand, a rendőrség egyik szóvivője azt mondta, a hatóságok jelenleg azt vizsgálják, hogy szervezett támadások történtek-e, és lehet-e kapcsolatot találni az egyes elkövetők vagy elkövető-csoportok között.

frissítve 17:21

Megosztás