Igazi erődítménnyel védik a berlini karácsonyi vásárt

ma7 2018. november 23., 19:00

A berlini Breitscheid tér karácsonyi vásárán – ahol két éve iszlamista terrortámadás történt – minden eddiginél nagyobb szabású biztonsági intézkedésekkel készülnek a nyitásra.

A kamionos merénylet 2016-ban

A német főváros lapjai pénteki beszámolóikban erődítményként jellemzik a Berlin egyik leghíresebb karácsonyi piaca körül telepített építmények összességét. A városvezetés bő 2,6 millió eurót (845 millió forint) fordít a három vonalból álló védelmi rendszer kiépítésére, a terror elleni védekezés „mintaprojektjének” szánja a beruházást.

A belváros nyugati részének központjában álló Vilmos császár-emléktemplom körül elterülő térhez vezető utakat a Truckbloc nevű acélszerkezettel zárják le, amely a német gyártó tájékoztatása szerint akár 18 tonnás, az akadálynak óránkénti 80 kilométeres sebességgel ütköző teherautókat is megállít.

A második védelmi vonal építőeleme a Terrablock torlasz, amelyet a 2012-es londoni olimpiára fejlesztett ki a brit gyártó. Az acélhuzalból készült, homokzsákokkal töltött hatalmas kosarak nemcsak járművektől nyújtanak védelmet, hanem fegyveres támadásoknál is fedezéket adnak. Hasonló rendszert használnak a brit hadsereg legnagyobb afganisztáni támaszpontja, a Camp Bastion védelmére is.

A legbelső vonal cement alapra rögzített kerítéselemekből áll, ez a Publifor nevű kordon egy belga cég fejlesztése. A kerítésbe helyenként kapukat építettek, amelyeket az úgynevezett pánikzár révén gyorsan meg lehet nyitni, ha rendkívüli esemény miatt pánik törne ki a vásáron.

Mindhárom megoldás új Berlinben, és ha beválnak, más tömegrendezvényeken is alkalmazzák majd őket – számolt be a Rundfunk Berlin-Brandenburg regionális közszolgálati médiatársaság.

Hozzátették, hogy a karácsonyi piacok biztosítása továbbra is a rendezők feladata, és a költségeket is nekik kell viselniük. A Breitscheid tér védelmi hálózatának kiépítését a városvezetés kivételesen vállalta át, hogy kipróbálják az új módszereket.

A vásáron 2016. december 19-én történt merénylet, az elkövető egy elutasított tunéziai menedékkérő, Anis Amri volt. Az Iszlám Állam terrorszervezet nevében gyilkoló szélsőséges iszlamista lopott kamionnal behajtott a téren szórakozó tömegbe. A támadásban 12 ember meghalt, több mint 70 ember megsérült. Anis Amri a merénylet után elmenekült az országból, és néhány nappal később meghalt az olaszországi Milánó egyik elővárosában rendőrökkel folytatott tűzharcban.

Képgalériánk:
Anis Amri, a merénylő

Ez volt az utóbbi évek legsúlyosabb németországi terrortámadása. Az ügyben folytatott vizsgálatok kimutatták, hogy a hatóságok megakadályozhatták volna a pusztítást, és ez sorozatos mulasztásaik miatt nem sikerült.

Forrás: hirado.hu
0 HOZZÁSZÓLÁS