Idegölő belpolitikai játékot vívnak az Egyesült Államokban
WASHINGTON. Az Amerikai Egyesült Államok adósságválsága a világ egészére olyan drámai hatással van, hogy meg kell oldani - mondta Rácz Margit közgazdász a Ma reggelben.
Csütörtökig van ideje megegyezni Barack Obama elnöknek meg a szenátust uraló republikánusoknak az amerikai adósságplafon megemeléséről. A vita immár két hete tart, azóta félig-meddig leálltak az amerikai intézmények, a dolgozók azonban egyelőre még kapják fizetésüket. Az áldatlan helyzet oka egy törvényi fék, amely rögzíti, hogy az Egyesült Államok adóssága nem lehet több 16 ezer 700 milliárd dollárnál, s ezt a szintet most elérte tartozásállomány. A nemzetközi nagypolitika képviselői gyors megegyezésre hívják fel az amerikai feleket, a hosszabb leállást ugyanis a világgazdaság is megszenvedné. Az adósságplafon megemelésére már több tucatszor volt szükség az amerikai történelemben, amit végül mindig meg is szavaztak a felek.
Rácz Margit, az MTA Világgazdasági Kutatóintézet kutatási igazgatója a Ma reggelben elmondta, hogy Amerikában idegölő belpolitikai játékot vívnak. A kutatási igazgató szerint a probléma kettős. Egyrészt Amerika nem tud hitel nélkül élni, ezért az adósságplafont meg kell és meg is lehet emelni. Azért lehet megemelni, mert Amerikának szeretnek a befektetők hitelt adni, olcsón kapja a pénzt, mert nagyon versenyképes gazdasága van. Ha az adósságplafont nem emelik meg, akkor sem a rendőr, sem a kamatfizetés nem működik. Másrészt, ha megemelik az adósságplafont, akkor ott az a gyilkos probléma, hogy Amerikának el kell kezdenie spórolni – fejtette ki a kutatási igazgató.
Rácz Margit az M1 műsorában elmondta továbbá: a válság mindenkit elért, Amerikában kevésbé ugyan, de érzékelhető. Ezért végig kell gondolni, hogy mit hajtanak végre bevételi és kiadási oldalon a költségvetésben - de erről egyelőre nincs szó. „Az Amerikai Egyesült Államok adósságválsága, annak elhúzódása a világ egészére olyan drámai hatással van, hogy azt meg kell oldani” – jelentette ki az MTA kutatási igazgatója.

Forrás
hirado.hu, M1