2013. április 2., 08:16

Huszonegy út járhatatlan Magyarországon

BUDAPEST. A Duna budapesti szakaszán még alig emelkedett a vízszint, de a Magyarország más pontjain kritikus az ár- és belvíz helyzet.
Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Igazgatóság szóvivője az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, hogy ma már jobb a helyzet a tegnapinál: több folyó egyértelműen apad. Igaz ez többek között a Rábára, a folyó ma Körmendnél tetőzött a hajnali órákban, még várható egy tetőzés Sárvárnál, de már csak elsőfokú készültségi szint mellett – tette hozzá. A Zala folyó, valamint a Kapos felső szakasza is apad, a középső területeken stagnál a vízszint, de már semmiképp sem árad – jegyezte meg Siklós Gabriella.

Más a helyzet a Tisza mellékfolyóinál – folytatta a szóvivő –, hiszen a Zagyva tegnap Szentlőrinckátánál tetőzött harmadfokú, azaz a legmagasabb készültségi szint mellett és ma várható tetőzés Jászteleknél is; közel 100 km-en van harmadfokú készültség. Siklós Gabriella elmondta: a Felső-Tisza, illetve a Tisza középső szakaszán is áradás várható, kisebb árhullámok már ki is alakultak, ezek többnyire első- és másodfokú védelmi szint mellett vonulnak majd le. A Kraszna is ma tetőzik, valamint a Körösökön is várható további áradás, a Fekete-Kőrösön szintén harmadfokú védelmi szint van érvényben – fűzte hozzá.

A belvízi védekezésnél jóval tartósabb védekezésre kell számítani –mondta Siklós Gabriella. Két nappal ezelőtt közel 100 ezer belvízi elöntés volt Magyarországon, tegnapra pedig már közel 150 ezer hektár volt belvíz alatt hazánkban – érzékeltette Siklós Gabriella a helyzetet az M1 Ma reggel című műsorában. Most már 9 szakaszon van harmadfokú készültség: Dombóváron a Kapos folyó kiöntése miatt, további nyolc szakaszon pedig a lehullott csapadék miatt; négy szakaszon a Kis-Balaton térségében, négy szakaszon pedig Békésben – állította, majd hozzátette: egyébként mind a 12 vízügyi igazgatóság védekezik most már, a 90 szakaszból 66-on van védelmi készültség.

Az Országos Vízügyi Igazgatóság felhívta az önkormányzatok figyelmét – mondta szóvivő –, hogy vizsgálják át a vízkár-elhárítási terveiket, hiszen nagyon komoly és elhúzódó belvízvédelmi védekezésre kell számítani. Ilyen terv hiányában a 2010-es év tapasztalataira hagyatkozva keressék fel a területi vízügyi hatóságot – hívta fel a figyelmet Siklós Gabriella a műsorban.

Jelentősen apadt a Kerka, csökkenőben van a Mura vízszintje is, a Zala folyó felső szakaszán már szintén megszűnt az árvízveszély, alsó szakaszán azonban kedden érheti el a harmadfokú árvízvédelmi készültséget jelentő vízállást - tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kedden az MTI-t.

A Kerka-patak Bajánsenyénél vasárnap 190 centiméteren tetőzött, keddre már csak 86 centiméter lett a vízállás, Tormaföldénél a hétfői 301 centiméteres legmagasabb szint keddre nyolc centimétert apadt. A Mura Letenyénél hétfő este tetőzött 354 centiméteren, kedd reggelre 347 centiméterre csökkent a vízállás.

A Zala folyón Zalalövőnél a vasárnapi 376 centiméteres tetőzés után keddre mindössze 90 centiméterre mérséklődött a vízállás, amely az esőzések előtti szint közelében áll. Zalaegerszegnél a folyó vízszintje a hétfő hajnali 357 centiméter után keddre 159 centiméterre csökkent, Zalabérnél pedig a hétfő esti 230 centiméteres tetőzés után kedd reggelre négy centimétert apadt.

A Zalán levonuló árhullám kedden éri el Zalaapáti térségét, ezért a folyó alsó szakaszára a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kedd éjjelre várja a harmadfokú készültséget jelentő, 330 centiméteres tetőzést. A zalai katasztrófavédelemhez hétfő dél óta nem érkezett olyan bejelentés, amely az áradásokkal kapcsolatos, míg vasárnap 35, hétfőn pedig 10 ilyen jellegű beavatkozásra volt szükség.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arról tájékoztatta az MTI-t, hogy éjszaka teljes szélességében lezárták, majd kedd reggel fél pályán feloldották a közlekedési tilalmat a dötki bekötőúton, ezt korábban a Zala áradása miatt, a burkolaton lévő 20-30 centiméteres víz miatt vezették be. A még hétfőn elrendelt, a menetrend szerinti autóbuszokra is érvényes 3,5 tonnás súlykorlátozás azonban továbbra is érvényben van, mivel a töltés és a padka annyira felázott, hogy a nehézgépjármű-forgalom nem lenne biztonságos a bekötőúton.

Az árvíz- és a belvízhelyzet miatt hat megyében összesen 21 úton van érvényben teljes lezárás az országban - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedd reggel az MTI-vel. Az összesítés szerint emellett több tucat helyen félpályás lezárást vagy sebességkorlátozást kellett bevezetni a vízátfolyások miatt.

A legtöbb lezárást Vas megyében rendelték el, itt 12 utat zártak le teljes szélességében. Nem lehet közlekedni például Molnaszecsőd és Döröske, Csákánydoroszló és Kemenestaródfa, Csörötnek és Kondorfa, Nagypirit és Boba, Sótony és Ikervár, Nagygeresd és Vasegerszeg között. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 3, Győr-Moson-Sopron és Zala megyében 2-2, Fejér és Tolna megyében pedig 1-1 útszakaszon van érvényben teljes útzár.

Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez kedd reggel eljuttatott figyelmeztetése szerint több helyen jelentős mennyiségű csapadék várható. A délnyugati megyékben éjfélig 20-30 milliméter esőre van kilátás, de szerdán is folytatódik a csapadékos időjárás. A jelentős mennyiségű csapadék miatt keddre Baranya, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.