2016. május 29., 18:30

Hrabko: Európa problémája nem a multikulturalizmus, hanem a muszlim gettók

POZSONY. Az Európai Unió problémája nem a multikulturalizmus, hanem az, hogy bizonyos államok megengedték a muszlim gettók kialakulását – reagált Robert Fico kormányfő kijelentésére a TABLET.TV műsorában Juraj Hrabko publicista.
201605291808090.3-a30c4549acc709ed4a742eb4923f8fd768df1c43.jpg

„Ha valaki kijelenti, hogy Szlovákia multikulturálissá kíván válni, ahol mindenki azt teszi, amit csak akar, megváltoznak a hagyományok, és Szlovákia is, akkor az szembehelyezkedik az országgal” – nyilatkozta a kormányfő az állami hírügynökségnek.

Hrabko szerint Szlovákia már ma is multikulturális. Másrészt viszont egyetért azzal, hogy a romák szegregációjának gátat kell vetni. „A roma gettókoz hasonlatos muszlim közösségek kialakulása valóban nem lenne kívánatos, a nyugati államok sem a multikulturalimusra fizettek rá, hanem arra, hogy megengedték a zárt migráns közösségek kialakulását” – magyarázta Hrabko.

A beszélgetés folyamán kitért Robert Fico Sulíkkal kapcsolatos kijelentéseire is. Véleménye szerint nem helyes, hogy a kormányfő „más pártok játékaira“ reagál. A publicista szerint Ficonak nem kellene Sulík "híresztelésére" reagálni, hogy távozik a politikából. Mint mondta, Robert Fico programja négy évre szól, s ő nem azok közül való, akik „idő előtt leteszik a fegyvert“. „Ez egy irreális forgatókönyv. Szerintem, ha az egészsége engedi, semmi sem indokolja, hogy válság alakuljon ki és a kormány megbukjon“ – vélekedik Hrabko.     

Egyúttal megjegyezte, hogy Sulík éppen akkora időzítette „kisded játékát“, amikor Jozef Mihál bejelentette, az elkövetkező kongresszus alkalmával nem kívánja megpályázni a Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöki posztját. A beharangozott rendkívüli közgyűlés így fölöslegessé vált, amit csak nagyon nehezen lehet kimagyarázni. „Úgy tűnik, a kongresszus csupán Richard Sulík egója miatt kerül megrendezésre“ – nyilatkozta Hrabko. Miután Richard Sulík elterjesztette a Robert Fico politikából aló kivonulásával kapcsolatos mesét, a téma háttérbe szorult. „A médiák azzal foglalkoztak, amit Sulík megbízható forrásokra hivatkozva mondott“ – mondta Hrabko.

Miroslav Lajèák ENSZ főtitkári posztra való jelölése kapcsán kijelentette, pragmatikus politikusnak tartja. „Még az esetleges kifogásokkal élő politikai erők is hallgatnak, mert fölösleges lenne szólni. Ha nincs jobb jelölt, – és ilyen egyetlen pártnak sincs – politikai szempontból badarság lenne tiltakozni” – magyarázta Hrabko.

„Lajèák karrierista, nem pedig hivatásos diplomata. Hivatásos diplomaták nem jelöltetik magukat politikai pártok listáin. Eljött, aminek jönnie kellett, hisz már több mint egy éve tart a vita. Szerintem nem a legjobb jelölt, de a legmegfelelőbb még lehet” – vélekedik Hrabko, aki szerint Lajèáknak reális esélye van arra, hogy megválasszák.

Miroslav Beblavý független képviselő viszont az utolsó parlamenti ülésen több mint 50 törvénymódosító javaslatot benyújtott ellenzék bírálatával okozott meglepetést. „Az ellenzéki képviselők statisztikai szempontból is elcsépelt, ismételten benyújtott vagy kidolgozatlan javaslatokkal álltak elő” – mondta május 19-i sajtótájékoztatóján. Véleménye szerint a járható út az, ha az ellenzék kevesebb, de „fontos és alaposan kidolgozott” indítványt nyújt be. Hrabko szerint Beblavý érvei helyesek, viszont az már más lapra tartozik, miért éppen most jött elő a bírálattal.

„Beblavý független képviselő, dolgoznia kell karrierje építésén. Saját pártot alapít, vagy esetleg csatlakozik valamelyik meglévőhöz, nem tudjuk. Nyilván szándékában áll pártot alapítani. Minden jel arra mutat, hogy ebben a választási időszakban is létrejöhet még két-három új párt” – mondta Hrabko.

A legutóbbi parlamenti ülés alkalmával a SaS képviselője, Ondrej Dostál a politikai pártokról szóló, új, sikeres törvényjavaslattal állt elő. Indítványának lényege, hogy megtiltja a pártoknak fegyveres alakulatok létrehozását. Az egyetlen ellenzéki indítvány volt, mely átment második olvasatba, illetőleg, melyet a koalíció képviselőivel is megtárgyaltak.  

„Dostál tárgyalást kezdeményezett néhány kormánypárttal. Sokkal érdekesebb viszont a törvénymódosítást érintő másik szemlélet, mégpedig ami a politikai pártok működését illeti. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) sokéves ügye ez. Véleményem szerint a koalíció képvsielői azért engedték a javaslatot második olvasatba, hogy módosító javaslataikkal saját céljaiknak megfelelően alakítsák“ – jegyezte meg Hrabko.  „Ha nem továbbították volna második olvasatba, a javaslat hat hónapig nem tűzhető napirendre. Természetesen Dostál visszavonhatja javaslatát, de ez már tárgyalások kérdése“ – vélekedett.     

Az osztrák államfőválasztás kapcsán, miután a„Zöldek“ pártjának jelötje, Van der Bellen legyőzte Noreber Hofer osztrák szabadságpárti jelöltet,  megjegyezte: „Jó dolognak tartom, hogy Ausztriának sikerült megállítania Európa barnulását. Súlyos üzenet viszont a kormánypártok kudarca, melyeknek a jelöltje nem jutott be a második fordulóba. Ez annak a jele, hogy Ausztria óriási politikai problémák előtt áll“ – reagált a történtekre Hrabko.

Megosztás