2019. június 10., 09:29

Hongkong a tömegtüntetések ellenére kitart a kiadatási egyezmény mellett

Rohamrendőrök vették körül hétfőn a parlament épületét, miután a hatóságok a tömeges tiltakozások ellenére bejelentették, hogy kitartanak a kiadatásra vonatkozó törvényjavaslat mellett.

hongkong-tuntizok.jpeg
Fotó: EyePress News

Vasárnap becslések szerint több mint egymillió hongkongi vonult az utcákra tüntetni a törvényjavaslat ellen, amely lehetővé tenné, hogy Hongkong kiadjon szökevényeket Kínának. A rendőrség szerint a tüntetők 240 ezren voltak. A javaslat ellenzői megkérdőjelezik a kínai bírósági rendszer tisztességét és átláthatóságát.

A Hongkong központjában békésnek induló megmozdulás helyi idő szerint hétfő hajnalban erőszakba fordult, több száz tüntető összecsapott a rendőrökkel, akik paprikasprayt vetettek be. Röviddel ezt követően véget ért az összetűzés.

A tüntetés újabb politikai válságba taszította az egykori brit gyarmatot, nyomást gyakorolva Carrie Lam kormányzó hivatalára és annak pekingi támogatóira. Több törvényhozó lemondásra szólította fel Lamot. Hongkong mellett Syndey-ben és Londonban is tüntettek vasárnap a törvényjavaslat ellen. Carrie Lam a közvélemény aggodalmát csillapítandó hétfőn közölte, hogy a kormányzata pótlólagos módosításokat dolgoz ki a törvényjavaslathoz, amelyek tartalmazzák majd az emberi jogok védelmét is.

Matthew Csö-ung, a hongkongi kormányzat főtitkára hétfőn hangsúlyozta, hogy a kormány átdolgozta az egész tervezetet, hogy bizonyítsa, eleget tesz a társadalmi igényeknek.

A China Daily című hivatalos angol nyelvű kínai napilap hétfői vezércikkében azt írta, hogy "külföldi erők" próbálnak meg Kínának azzal ártani, hogy káoszt teremtenek Hongkongban.

Minden józan gondolkodású ember úgy tartja, hogy a törvényjavaslat legitim, ésszerű és elfogadható része a törvénykezésnek, amely erősíti majd Hongkongban a jog uralmát és az igazságszolgáltatást"

- írta a vezércikk szerzője.

Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerint a módosított kiadatási törvény fenyegetést jelent az emberi jogokra.

Amennyiben hatályba lép, ez a törvény kibővíti a kínai hatóságok lehetőségét, hogy emberi jogi aktivistákat, újságírókat, civil szervezetek munkatársait és bárkit célba vegyenek Hongkongban, többnyire ugyanúgy, mint ahogy azt otthon teszik"

- áll az AI közleményében.

A hétmillió lakosú, különleges közigazgatási státuszt élvező város az "egy ország, két rendszer" elv alapján autonómiát élvez azóta, hogy 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszakerült Kínához. Sok hongkonginak azonban nem tetszik, hogy Peking fokozatosan egyre szigorúbb ellenőrzés alá vonja a várost és igyekszik növelni a befolyását.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.