2013. június 20., 11:14

Holokauszt-túlélők tanúskodhatnak Csatáry ellen

BUDAPEST. Vannak olyan holokauszt-túlélők, akik tanúként tudnak nyilatkozni a Csatáry-ügyben - mondta Fazekas Géza ügyészségi szóvivő.
Háborús bűntettel vádolja Csatáry Lászlót a Budapesti Nyomozó Ügyészség. A vádirat szerint a most 98 éves férfi 1944-ben a kassai téglagyári gyűjtőtábor vezetőjeként kézzel és kutyakorbáccsal minden ok nélkül verte az internáltakat. Részt vett csaknem 12 ezer ember deportálásában. Emellett segített több deportált zsidó törvénytelen kivégzésében és kínzásában – áll az ügyészségi vádiratban. Az egy éve őrizetbe vett Csatáry László kezdettől fogva tagadja bűnösségét.

Nagyon széleskörű, alapos, több országra kiterjedő nyomozást kellett az ügyészségnek végeznie a Csatáry-ügyben – jelentette ki Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az M1 Ma reggel című műsorában.

Fazekas Géza elmondta: a háborús bűntett az el nem évülő bűncselekmények közé tartozik. Bármennyi idő is telt el, az önmagában a büntethetőséget nem teszi semmissé. A bűncselekményeket a mai Szlovákia területén követte el a vádlott, be kellett szereznie a korabeli dokumentumokat, meg kellett hallgatni tanúkat. A bizonyítási eljárás része volt az is, hogy történészt vontak be. Meg kellett rostálni a rendelkezésre álló anyagokat. Az ügyészség csak azokat a bűncselekményeket tette a vád tárgyává, melyeknél a megalapozott gyanún túli bizonyossággal lehet állítani, hogy azokat a terhelt elkövette – hangsúlyozta a szóvivő.

Kérdésre válaszolva elmondta azt is: vannak olyan holokauszt-túlélők, akik tanúként nyilatkozni tudnak az ügyben. Hangsúlyozta: a vádemelés megtörtént, és miután kiemelt ügyről van szó, három hónapon belül meg kell tartani az első tárgyalást.

Hírek szerint az ügyben Szlovákiában korábban egy népbírósági végzés halálra ítélte Csatáry Lászlót, ezt idén életfogytiglanra változtatták. Ennek kapcsán a szóvivő azt mondta: ez a megváltoztatott ítélet jelenleg sem szerepel a tagállami ítéletek nyilvántartásában, ezzel kapcsolatban a szlovák fél nem kereste meg a magyar ügyészséget, mely minderről csak a sajtóból értesült.
Megosztás