2016. január 19., 10:39

Holland tévéstábra támadtak migránsok

CALAIS. Továbbra sem tudnak rendet tenni a francia hatóságok Calais környékén, ahol még mindig több ezren táboroznak, és várják a lehetőséget, hogy átszökjenek Nagy-Britanniába. A bevándorlók egy holland tévéstábra támadtak.

Éppen forgott a kamera, így felvétel készült arról, ahogy három feldühödött férfi rávetette magát az amatőr filmes csapat egyik nő tagjára. A holland származású nőt pillanatok alatt egy sátorra szorították le a migránsok, azt azonban még nem tudni, mit akartak tenni vele.

A felvételen jól látszik, ahogy az egyik támadó egy kést is előhúz és megfenyegeti a kamerát tartó operatőrt. A dulakodásnak végül a tábor lakói vetettek véget, akik a filmesek segítségére siettek. Szinte az utolsó pillanatban sikerült elkergetniük az elkendőzött arcú támadókat.

A holland stáb éppen egy dokumentumfilmet forgatott a sátortábor életéről - Calais: Üdv a dzsungelben címmel. A verekedésben végül egyikőjük sem szenvedett maradandó sérüléseket.

A Csatorna-alagút francia oldalán található Calais városában, az egykori szeméttelepen felállított sátortáborban - az úgynevezett dzsungelben - migránsok ezrei várják, hogy átjuthassanak Nagy-Britanniába. Folyamatosan érkeznek új lakók, pedig már szögesdróttal is körülvették az alagút bejáratát. A reménytelenség egyre nagyobb feszültséget szül és egyre többen döntenek úgy, hogy mégis inkább Franciaországban adják be menedékkérelmüket.

Az áldatlan állapotokon sokat javított, hogy a múlt héten fűtött konténereket telepítettek a nyomortelep mellé, fürdőszoba és konyha azonban még mindig nincs. A 125 lakóegységbe január végéig mintegy 1500 ember költözhet be.

A tereket különböző igények szerint alakítottuk ki. Van egyedülálló és családos szoba is, valamint társalgó és telefontöltő állomás - mondta el a megyei illetékes. A hatóságok egyúttal fel is szólították a migránsokat, hogy hétfőig hagyják el a sátrakat, mert azokat el fogják takarítani.

Megosztás