Hogyan kerül a víz a csapba?

„Víz! Se ízed nincs, se színed, se zamatod, nem lehet meghatározni téged, megízlelnek, anélkül hogy megismernének. Nem szükséges vagy az életben: maga az élet vagy.” (A. de Saint-Exupéry)

A kicsi gyerekek óvodás korukban két babszemet ültetnek. Az egyiket öntözik, az szépen kicsírázik, a másik nem kap vizet, az meg se moccan. Télen pohárba gyűjtik a havat, s miután felolvadt, meglepve látják, hogy a fehér hó szürke vízzé változik. Nem szabad meginni, piszkos! – mondja az óvó néni. És azt is megtanulják, hogy evés előtt kezet mosunk. Tiszta vízzel. Bár ekkor még nem tudják, hogy kerül a víz a csapba. Az iskolában természetismeret órán mindenki megérti a víz körforgását: A felszíni vizekből, élőlényekből a napsugarak hatására elpárolog, csapadék formájában visszaesik a földre, beszivárog a talajba, s onnan újra az élőlényekbe kerül. Később azt is megtanulják, hogy ez a csapadék lehet savas, és nemcsak a fenyvesek pusztulnak ki tőle, de az ember alkotta mészkőszobrok is lassan feloldódnak benne. Fokozatosan mindenki megtanulja, hogy az élet bölcsője a víz volt, és nélküle elképzelhetetlen az élet. A zöld növények a napfény hatására a légkörből nyert szénből és a vízből tudják felépíteni a testüket, hogy az szerves táplálékul szolgáljon a többi élőlény számára.

Az első kémiaórákon elmondják mindenkinek, hogy egy atom oxigénből és két atom hidrogénből, három kicsi gázatomból áll egy molekulája ennek a csodálatos és nélkülözhetetlen elemnek. Megtudják, hogy sok mindennek az oldószere. Megtanulják a fagyáspont és a forráspont hőmérsékletét, a sűrűségéről is hallanak. Fizika órán is.  Meg a felhajtó erejéről. De hogy hogyan kerül a víz a csapba, arról nem biztos. Természetismeret órán már ötödikben minden gyerek hall a vízi ökoszisztémáról, a növény- és állattársulásokról. Már akkor megtudják, hogy ez a rendszer nagyon érzékeny, és ha vízszennyezés miatt valamelyik tagja elpusztul, akkor az egész közösség működése veszélybe kerül.

Földrajzórán elmondják minden gyereknek, hogy a Föld felületének 71%-át víz borítja, de ennek csak 2,5%-a édesvíz. Az édesvíz  98%-át a felszín alatti vizek teszik ki. A 13 évesek már felmérőket írnak abból, hogy az emberi test működésében mekkora nagy szerepe van ennek a színtelen, szagtalan, átlátszó folyadéknak. Megtanítják nekik, hogy testünk nagyjából 70%-a víz. Ez az alapvető építő és működtető eleme az összes élőlényeknek, az embernek is. Abból is szépen lefelelnek, hogy egy ember veséjén naponta 180 l testnedv áramlik át, és évente több mint 1000 l folyadékot megiszik… De azt elmondják-e nekik elégszer, hogy nem mindegy, honnan és milyen víz kerül a csapba? Hallanak erről a gyerekek? Eleget hangsúlyozzák-e nekik a felszín alatti vizek védelmének fontosságát?

Lehet, hogy valamit elrontanak a mindenkori felnőttek. Meg kellene nagyon aprólékosan magyarázni a gyerekeknek, hogy honnan jön az a víz (és min megy keresztül), amit megiszunk. Tudatosíttatni kellene mindenkivel már gyerekkorban, hogy a természetben mindennek okozata van. Olyan nincs, hogy kiengedjük a szennyvizet a kert végébe, és az ott majd hirtelen tiszta vízzé változik. Nem, az beszivárog a talajba, rossz esetben vissza a kútba. Olyan sincs, hogy csinálunk egy hatalmas hulladéktározót rossz szigeteléssel, és nem történik semmi. Hogy évtizedeken át agyongyomirtózzuk és rovarirtózzuk a földet, és nem fog ez a méreg egyszer csak valahol előbukkanni. Mondjuk, kifolyik a csapból a poharunkba… Vagy lehet, hogy a gyerek még tudja?

Úgy gondolom, hogy a pedagógusok minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy átadják a tudást. De iskolán kívül mit lát, mit tapasztal a gyerek? Nagyon nem mindegy. Generációk nőttek fel abban a tudatban, hogy az ember büntetlenül kizsigerelheti, szennyezheti a temészetet. Persze, sokan vannak azok is, akik felismerték, hogy ez nincs így. És ők több évtizede verik a vészharangot. Miért hallják meg ezt olyan kevesen? Miért kell megvárni azt, hogy rákkeltő víz folyjon a csapból?

A környezettudatosság ma alapfeltétele az emberi életnek. Alapfeltétele kellene hogy legyen. Ennek az írásnak nem az a célja, hogy azt taglalja, hogyan jutottunk el ide, ahol most vagyunk. Hogy hibát hibára halmoztunk. Például, hogy elhittük, hogy mi vagyunk a teremtés koronája, és visszaéltünk képzelt hatalmunkkal. A dolgok, sajnos, megtörténtek. Ez van, elrontottuk. Innen kell továbblépni. Először is a vizet ihatóvá tenni. Megkeresni, mit tettünk rosszul. És ezután máshogy cselekedni.

És ennek az írásnak az sem a célja, hogy biztos megoldást javasoljon a problémák megoldására. Ez csak egy kis kondulása a vészharangnak: Emberek, ébresztő! Nem sokáig mehet ez így tovább.

 A cél az, hogy tudatosítsuk: A máshogy cselekvésnek feltétele a máshogy gondolkodás. Persze, kellenek a szűrők, mert meg kell tisztítani a vizet. És meg kell keresni a szennyezés forrását, mert el kell azt zárni. De csak időszakos megoldás ez, mint az orvostudományban a tüneti kezelés. A gondolkodásunkat kell megváltoztatni…

„Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenük. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: Én más vagyok, mint a tenger.” 
(Márai Sándor)

Nagyon sok kezdeményezés irányul a környezettudatos gondolkodás kialakítására világszerte. Tudósok és aktivisták emelik fel hangjukat a természeti környezetünk megóvásáért már évtizedek óta. Nagyon sok pozitív változás történt, de mint kiderült, a csallóközi ivóvízszennyezés kapcsán is, egyáltalán nem elég. Amíg nem válik természetessé a többség számára az, hogy az ember nem a természet ura, hanem annak része, sokszor ütköznek majd még ezek a kezdeményezések falakba. Amíg nem válik természetessé…

2018-ban a víz világnapjának szlogenje: „Védd természetesen!”  A környezetszennyezés problémáira a megoldást sok esetben maga a természet kínálja fel. Idén erre akarják fokozottabban felhívni a társadalom figyelmét a víz világnapjának szervezői szerte a világon.