2016. november 8., 18:21

Hillary Clintoné lett az első választási győzelem

WASHINGTON. Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje aratta le az első győzelmet az amerikai elnöki posztért kedden megkezdett választáson. Közép-európai idő szerint kedden délben több keleti parti államban is megnyíltak a szavazóhelyiségek.
201611080950040.3-48c65221b0160319c2f4ec930a2d0174eb458559.jpg
Galéria
+5 kép a galériában

Az északkeleti New Hampshire állam három településén pontban nulla órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, és elsőként Dixville Notchban eredmény is született.

Nyolc választópolgár adta le a voksát, közülük négyen Hillary Clintonra szavaztak. Két szavazatot kapott Donald Trump republikánus jelölt, egy-egy voksot pedig Gary Johnson, a Libertárius Párt elnökjelöltje és Mitt Romney, aki négy évvel ezelőtt volt a republikánusok elnökjelöltje. Az ő neve nem szerepel ugyan a szavazócédulán, de valaki ráírta.

A kicsiny Dixville Notch félúton fekszik Maine állam és a kanadai határ között, és összesen tizenkét lakója van. Minden elnökválasztáskor ez az első település, ahol voksolnak. Ez hagyomány, mégpedig 1960 óta, amikor a település mind a kilenc voksát Richard Nixonra adta le.

A másik településen, Millsfieldben, Donald Trump aratott elsöprő győzelmet: a huszonegy szavazatból tizenhatot szerzett, míg Clintonra négyen voksoltak, és valaki felírta a szavazócédulára Bernie Sanders vermonti szenátor nevét, aki a demokraták elnökjelöltségéért küzdött, de mivel nem ő lett az elnökjelölt, nem szerepelt a szavazócédulán.

Nem Hampshire harmadik kicsiny településén, Hart's Locationben harmincegy szavazó él. Tizenheten Clinton mellett döntöttek, tizennégyen Trumpot választották. Mivel New Hampshire államban kormányzót is választanak, e három településen is voksoltak kormányzóra, a győzelem a republikánus Chris Sununué lett.

Megnyíltak a szavazóhelyiségek a keleti parton

Megnyíltak a szavazóhelyiségek az amerikai elnökválasztásra közép-európai idő szerint kedden délben több keleti parti államban. Ezután az időeltolódással párhuzamosan folyamatosan nyitják meg a szavazóhelyeket az Egyesült Államok többi szövetségi államában is.

Az amerikaiak zöme ezen a napon szavaz. Miután 37 államban lehetőség van az előzetes voksolásra akár levélben, akár személyesen, sok millió ember már szavazott. Az északkeleti New Hampshire állam három településén pedig már hétfő éjfélkor (közép-európai idő szerint kedd reggel hat órakor) megnyíltak a szavazóhelyiségek.

Az eredmények hivatalos közlését csak az utolsó szavazóhelyiségek bezárása után kezdik meg.

Clinton befogadó és nagylelkű Amerikát ígért a kampányzárón, Trump azt: Amerika mindenek előtt

A kedden kezdődött amerikai elnökválasztás előtti utolsó kampánygyűlésén Hillary Clinton demokrata párti jelölt az Egyesült Államok "nagylelkűségét", befogadókészségét ígérte, a republikánus Donald Trump pedig azt hirdette, hogy "Amerika mindenek előtt".

A két elnökjelölt a késő éjjeli órákban - keddre virradóra - fejezte be utolsó kampánygyűlését. Hillary Clinton Észak-Karolinában, Donald Trump Michiganben zárta a kampányt.

A Raleigh városban tartott kampányzáró előtt Clinton a pennsylvaniai Philadelphiában járt. A híres függetlenségi palota előtt (ahol az Egyesült Államok alapító atyái aláírták a függetlenségi nyilatkozatot és megkezdték az alkotmány kidolgozását) több mint harmincezer lelket számláló tömeg gyűlt össze. Barack Obama elnök és a first lady, Michelle Obama is szenvedélyes beszédben buzdította Clinton támogatására a választókat.

A philadelphiai nagygyűlés koncerttel zárult, Bruce Springsteen és Jon Bon Jovi zenélt. Raleigh-ben Lady Gaga fogadta az egybegyűlteket, s mielőtt énekelt, hosszan méltatta Hillary Clintont, rendkívül felkészültnek, az egyetlen alkalmas jelöltnek minősítette őt.

Hillary Clinton a kampányzárón is hosszan beszélt, s nagy hangsúlyt fektetett az amerikai értékrend megőrzésének fontosságára. Úgy vélte, hogy ezeket az értékeket a mostani választási kampányban "komoly kihívások érték", majd leszögezte, hogy a jövőbe vetett hite soha nem volt olyan erős, mint most. Clinton mindkét beszédében azt mondta: az ő Amerikája "reménységet sugároz, befogadó és nagylelkű", s arra kérte híveit, hogy erre az Amerikára adják voksukat. "Mi a szeretet vagyunk, Trump a gyűlölet" - fogalmazott a demokraták elnökjelöltje.

Donald Trump a michigani Grand Rapidsban, Mike Pence republikánus alelnökjelölttel együtt, szintén az éjjeli órákban zárta kampányát. Éjjel fél egykor, tehát már a választás napján lépett pódiumra, s ezzel köszöntötte a tömeget: "A mai nap a mi függetlenségi napunk. Az amerikai dolgozó emberek ma visszavágnak."

Trump ismét munkahelyek teremtését ígérte. "Én leszek az amerikai történelem legnagyobb munkahelyteremtő elnöke" - fogalmazott. Majd megismételte elnökválasztási kampánya egyik fő gondolatát: az Egyesült Államok érdekei elsődlegességet élveznek.

Madonna meglepetéskoncerttel támogatta Hillary Clintont

Madonna szabadtéri meglepetéskoncertet adott hétfő este New Yorkban és a harmincperces fellépésen arra buzdította a közönséget, hogy mindenképpen menjen el szavazni és a demokrata párti jelöltre, Hillary Clintonra adja le a voksát.

Az amerikai énekesnő a legnagyobb slágereiből szemezgetett a manhattani Washington Square Parkban adott koncerten. A mindössze félórás fellépés elején a popdíva arra buzdította a nagyjából 300 fős közönség tagjait, hogy mindenképpen menjenek el kedden szavazni. "Ez a koncert azért van, hogy egyesítsen bennünket, hogy Amerika megőrizze nagyszerűségét és ne kelljen újra azzá tenni" - mondta az énekesnő. Hozzátette: "Holnap megtartjuk Amerika nagyságát. Olyan elnököt fogunk választani, aki nem diszkriminál".

Frank Tibor: A kompetencia és az inkompetencia küzd egymással

Hillary Clinton győzelmét jósolta közvetlenül az amerikai elnökválasztás előtt adott az MTI-nek adott nyilatkozatában Frank Tibor akadémikus, egyetemi tanár. A szakértő szerint a kompetencia és az inkompetencia küzd egymással.

"Kezdettől fogva több esélyt adtam Clintonnak" - jelentette ki Frank Tibor, aki szerint a korábbi külügyminiszter jóval alkalmasabb a Fehér Házba való bejutásra, mint Donald Trump. A szakértő szerint ezt az átlag amerikai is jól felfogja. "Persze nem azok, akiknek Trump megváltást ígér esetleges megválasztása esetén" - vélekedett, utalva arra, hogy furcsa ellentmondás van a nagyon rossz körülmények között élő közép-nyugati elszigetelt, alacsonyan iskolázott tömegek és az egyetemet végzett, hihetetlenül gazdag Trump között.

Rendkívül különös, hogy az a Trump képviseli ezeket a tömegeket, aki saját repülőgéppel közlekedik, és akit saját, 118 szobás floridai villájában "királyként" köszöntenek, amikor megérkezik. "Egy józan amerikai nem akarhatja, hogy egy ilyen emberre bízzák a szegények és kétkezi munkások millióinak sorsát" - fogalmazott Frank Tibor, aki szerint Donald Trump egyszerűen nem felel meg az Egyesült Államok elnökével szemben támasztható követelményeknek. "Azt gondolom, nem képviseli hitelesen azt az életérzést, amelynek megjelenítésére vállalkozik."   

Frank Tibor utalt arra, hogy a felmérések Clinton előnyét mutatják. A legutóbbi, az ellene való esetleges vádemelést elutasító FBI-bejelentés előtt is néhány százalékkal vezetett, és ez az előny most tovább szilárdulhat. De hogy ez hány százalék, az a szakértő szerint szinte teljesen mindegy, mert a közvélemény-kutatások rendkívül megbízhatatlanok. Ennek kapcsán többek között a brit uniós tagság feladásáról (Brexit) döntő brit népszavazást megelőző, teljes csődöt mondó felméréseket említette. "Ez bárhol, bármikor megtörténhet" - tette hozzá.   

A szakértő szerint Hillary Clinton sokkal felkészültebb, hivatottabb az elnöki állás betöltésére. Szavai szerint azok a normális emberek vannak többségben az Egyesült Államokban, akik a "Trump-figurát" ijedtséggel figyelik, és semmi esetre sem akarják rábízni saját életüket olyan személyre, aki a világ dolgaiban és a hadsereg esetleges parancsnokaként a katonai dolgokban annyira tájékozatlan lenne, mint Trump - vélekedett, és ennek kapcsán a kompetencia és az inkompetencia harcáról beszélt. "Azt hiszem, az emberek döntő többsége a kompetens, a tapasztalt, felkészült jelölt mellett foglal állást, és nem egy vagdalkozó milliárdos mellett " - fogalmazott.

Frank Tibor szerint az elmúlt hetek kampányára visszatekintve ugyanakkor emlékeztetett: az amerikai politikai szótárban van egy olyan kifejezés, hogy az "októberi meglepetés". Ez arra utal, hogy minden választás előtt az ellenfelek kiderítenek egymásról valami "rémisztő"dolgot, amelyet azután a média nagy örömmel tálal.

Az idei októberi meglepetés kezdődött Trump 2005-es videófelvételének állitólagos megtalálásával, illetve a nőkkel való "macho" bánásmódjának napvilágra kerülésével és egyfajta ellencsapásként folytatódott az FBI-igazgató teljesen váratlan és politikai értelemben teljesen szabálytalan bejelentésével arról, hogy Hillary Clinton e-mailjeit még egyszer és más szempontból átvizsgálják.

"A kölcsönös lejáratás vált fő tényezővé, nem pedig két politikai program, két jövőkép, két vízió összemérése"- mutatott rá Frank Tibor, aki az amerikai politikai kultúra mérhetetlen süllyedéséről beszélt. Utalt arra, hogy korábban is voltak lejáratások, eddig is igyekeztek diszkreditálni embereket még az utolsó pillanatban is, a magán-, illetve a szexuális élet a korábbi kampányokban sem volt tabu, de ennyire vulgárisan, alattomosan és aljas módon még nem használták fel ezeket az eszközöket a nagypolitikában, mint most.

Mindez új jelenség volt, és mindkét oldalról történt ilyen úgynevezett leleplezés - jelentette ki Frank Tibor, aki utalt FBI legutóbbi bejelentésére is, amely szerint semmi olyat nem találtak Clinton munkatársa válófélben lévő férjének számítógépén, ami büntetőeljárást vonna maga után. A szakértő szerint az egész politikai játék, egészen bizonyos, hogy az FBI, illetve annak vezetője nyomás alá került. "Ezek az emberek is túlélésre játszanak, az ő jövendő életüket is meghatározza, hogy ki lesz az Egyesült Államok új elnöke" - tette hozzá.

Mindenesetre közvetlenül az elnökválasztás előtt Hillary Clinton most ismét "tiszta fényben" ragyog, de ettől nem lett sem népszerűbb, sem szeretetre méltóbb. Azonban kettőjük közül kétségkívül ő az alkalmasabb a legmagasabb amerikai politikai tisztség betöltésére - hangsúlyozta Frank Tibor, aki szerint Hillary Clinton személyében felkészült, alaposan tájékozott politikusról van szó, aki külügyminiszterként 112 országban járt, akit mindenki ismer a világban és az amerikai belpolitikában is nagy tapasztalata van.

Trump viszont a "friss szél", az "új ember" szerepkörében jelenhetett meg, aki majd "rendet csinál", szembeszáll a washingtoni bennfentesek hatalmával és az egyszerű embereket képviseli. Ez azonban azért torzítja a tényeket, mert valójában egy rendkívül gazdag multimilliárdos építkezési vállalkozóról van szó, aki ugyancsak tagja az amerikai elitnek.

A fő törekvés most már mindkét oldalon az, hogy minél többen menjenek el szavazni. Rendkívül sok embernek a borzasztó hosszú színjáték, az alattomos gyanúsítgatásokkal tarkított kampány elvette kedvét a demokratikus politikai jogok gyakorlásától - vélekedett az MTI-nek adott interjúban Frank Tibor.

Hillary Clinton férjével együtt szavazott

Hillary Clinton, a Demokrata Párt elnökjelöltje már korán reggel leadta szavazatát a keddi amerikai elnökválasztáson. Hillary Clinton és férje, Bill Clinton volt elnök helyi idő szerint nyolc órakor jelent meg a New York melletti Chappaqua egyik iskolájában, ahol a választási helyiséget berendezték. Az elnökjelölt fotósok és kamerák kereszttüzében, széles mosollyal érkezett, láthatóan frissen - annak ellenére, hogy éjjel két óra körül fejezte be kampányzáró gyűlését Észak-Karolinában.

A Clinton házaspár nem adott interjút, nem kommentálta a helyzetet.

A demokraták alelnökjelöltje, Tim Kaine még korábban szavazott a virginiai fővárosban, Richmondban. Õ készséggel állt az újságírók rendelkezésére, s rövid nyilatkozatában hangsúlyozta: "Mi vagyunk azok, akik - amennyiben győzünk - ütőképes csapatot tudunk felállítani, és képesek vagyunk értésre adni, hogy mindenki kormánya akarunk lenni".

Az amerikai sajtó jelentései szerint a kora reggeli órákban a keleti parton - ahol az időeltolódás miatt korábban, közép-európai idő szerint délben kezdődött a voksolás - meglepően sokan jelentek meg az urnáknál, a szavazók nem érdektelenek. Egyes településeken már a szavazóhelyiségek megnyitása előtt egy-két órával sorban álltak az emberek.

A több mint kétszázmillió amerikai közül 42 milliónyian már a választás hivatalos napja előtt, az úgynevezett korai szavazásokon leadták voksukat.

Donald Trump leadta szavazatát

Leadta szavazatát a keddi amerikai elnökválasztáson Donald Trump republikánus párti elnökjelölt, aki a feleségével együtt New Yorkban járult az urnák elé.  Trump és felesége helyi idő szerint délelőtt 11-kor jelent meg az egyik New York-i iskolában berendezett szavazóhelyiségben. A környéket óriási rendőri biztosítással védték, és Donald Trumpot is - miként Hillary Clintont - szimpatizánsok várták az utcán.

Donald Trump a voksolás után nem adott nyilatkozatot a szép számban jelenlévő újságíróknak, de menet közben egy-egy mondatot elejtett, és a saját, szerinte várható győzelméről szólt. "Nagyon jól áll a helyzet" - mondta az egyik újságírónak. A másikuk megkérdezte tőle, kire szavazott, mire Trump azt felelte: "nehéz döntés volt".         

A Trump házaspárt a szavazóhelyiségben várta már Donald Trump leánya, Ivanka Trump is, aki szintén a családjával érkezett.         

Donald Trumppal szinte egy időben voksolt Indianapolisban a republikánus alelnökjelölt, Mike Pence, aki Indiana állam kormányzója.         

New Yorkban - az előzetes hírekkel ellentétben - nem érzékelhető terrorfenyegetettségre utaló, megerősített rendőri jelenlét. Viszont a mindig pezsgő kulturális élettel dicsekedő metropolisz a választás napján csendesebb. A Broadway színházai ugyanis zárva tartanak, s nem lesz előadás a Metropolitan Operában és a tekintélyes Carnegie Hallban sem.

Közben megkezdődött a szavazás a középnyugati államokban és a világűrben is. Az amerikai asztronauták egy 1997 óta érvényben lévő törvény értelmében a világűrből is szavazhatnak, voksukat emailben küldhetik el a NASA houstoni központjába. Most Shane Kimbrouck szavaz így. Õ október 19-én érkezett az orosz Szojuzzal a nemzetközi űrállomásra, ahol négy hónapig tartókodik majd. A galvestoni megyei választási hivatal a NASA szuperbiztonságos rendszerén keresztül küldte el neki az elektronikus szavazáshoz szükséges dokumentumot.

201611080950040.3-48c65221b0160319c2f4ec930a2d0174eb458559.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás