Hidegen hagyja a németeket London fenyegetőzése
BERLIN. A német külügyminiszter óva intette Nagy-Britanniát attól, hogy konfrontációs irányvonalra helyezkedjen az Európai Unió többi tagállamával szemben.
A dpa hírügynökségnek adott szombati interjúban Guido Westerwelle kijelentette: az EU-ból való kilépéssel való fenyegetőzéssel London semmire sem fog menni.
"Ezt jól ismerjük a magánélet szférájából. Amikor egy kapcsolat évtizedek után válságba jut, az egyik fél azt mondja: vagy olyan leszel, mint én, vagy itt hagylak. Ez azonban nem működik" - szögezte le Westerwelle. Szerinte a brit kormánynak az az elképzelése, hogy Európát egy közös belső piacra redukálja, "múlt századi látásmódra vall".
Ugyanakkor a német politikus késznek mutatkozott arra, hogy tárgyalások kezdődjenek a brit kormánnyal az Európai Unió reformjáról. Mint kifejtette, Berlinnek is érdeke fűződik bizonyos változtatásokhoz "egy jobb Európa érdekében".
London konkrét elvárásai még nem ismertek. Ezek között "akadhatnak olyan pontok, amelyeket mi is hasonlóan látunk, és olyanok, amelyekről szó sem lehet" - fogalmazott Westerwelle. A kívánatosnak tartott változtatások között említette a szubszidiaritás elvének felélesztését.
"Amit nem akarunk, hogy Brüsszel szabályozzon, azt ne is legyen szabad szabályoznia. Ahelyett, hogy elő akarná írni a nők arányát baden-württembergi vállalatok vezetőségében, Brüsszelnek inkább a pénzmosás (megakadályozásával) és a bankok tevékenységének átláthatóvá tételével kellene törődnie" - hangoztatta a német diplomácia irányítója.
Az interjúban támogatta azt a fölvetést, hogy ha majd megszületik az európai alkotmány, arról Németországban is rendezzenek népszavazást. "Véleményem szerint nemcsak európai szerződésre, hanem egy valóban európai alkotmányra van szükségünk. Erről pedig egész Európában népszavazást kellene tartani. Ez a kérdés legkésőbb a jövőre esedékes európai parlamenti választások után előtérbe kerülhet" - vélte Westerwelle.
A brit Munkáspárt vezetője szerint is veszélyes a kormányzó párt EU-politikája. Ed Miliband január 13-án bejelentette, a Munkáspárt nem támogat semmiféle népszavazást a brit uniós tagság kérdéséről. Cameron korábban közölt, hivatalos álláspontja szerint Londonnak újra kell tárgyalnia az EU-hoz fűződő kapcsolatok szabályrendszerét, és ennek keretében el kell érnie bizonyos szuverenitási hatáskörök „hazatelepítését”. George Osborne pénzügyminiszter is azt nyilatkozta a Die Weltnek, hogy meg kell változnia az Európai Uniónak, hogy Nagy-Britannia a közösség tagja maradhasson.

Forrás
MTI, mno.hu