Hibás az EB-nek a lengyel jogállamiságról szóló meghallgatást előkészítő dokumentuma
Érdemi hibákat és helytelen értékeléseket tartalmaz a lengyel külügyi tárca szerint az Európai Bizottságnak az a dokumentuma, mely a Varsóval szemben az uniós alapszerződés 7. cikke szerint kezdeményezett eljárás keretében keddre összehívott uniós meghallgatásra készült.

Varsó sajnálja, hogy a brüsszeli testület "nem átfogó módon" vizsgálta a lengyel bírósági reformban nemrégen végrehajtott módosításokat. Tekintettel ezekre a hiányosságokra, Lengyelország kiegészítő információkat terjeszt elő, melyek célja az EB által felvázolt helyzet helyesbítése - áll a lengyel külügyminisztériumi dokumentumban.
A lengyel állásfoglalás ezt követően részletezi többek között a legfelsőbb bíróság tagjai nyugdíjazásának kérdéskörét, az országos igazságszolgáltatási tanács és az alkotmánybíróság összeállításának szabályait, illetve az itt végrehajtott, a brüsszeli ajánlásoknak megfelelő változtatásokat.
Hangsúlyozzák például, hogy a legfelsőbb bíróság egyes tagjait nem "kényszernyugdíjazzák", az érintetteknek ugyanis lehetőségük volt jelezni a poszton maradás szándékát, és többségük élt is ezzel a lehetőséggel.
Ez a kitétel arra vonatkozik, hogy a reform keretében július 3-án nyugdíjazzák a 65 éves életkort elért bírákat, az államfő viszont jóváhagyhatja a szolgálat meghosszabbítására vonatkozó kérvényüket. A 65 éves nyugdíjkorhatárt a legfelsőbb bíróság jelenlegi tagjainak mintegy 40 százaléka érte el, a valóban nyugdíjazott bírák száma viszont még nem ismert.
A tervezett meghallgatás egy következő lépést jelent az eljárásban, kedden feltehetően ennek csak első részét tartják meg. A meghallgatás alapján a miniszteri tanács négyötödös többséggel, vagyis legalább 22 állam szavazatával dönthet arról, fennáll-e a veszélye annak, hogy Lengyelországban csorbulnak az EU alapértékei, ennek alapján majd újabb, végső szakaszba léptethetik a jogállamisági eljárást. Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter hétfőn úgy értékelte: a 28 fős miniszteri tanácsban "több mint hat államnak vannak kétségei arról, hogy az EB-nek igaza lenne".