2018. január 10., 13:42

Hiánypótló munkát végez az első magyar gyermekfejlesztési központ Pozsonyban

POZSONY. Sokrétű és hiánypótló a tavaly novemberben megnyílt Meliorat.io magyar család- és gyermekfejlesztési központ tevékenysége Pozsony megyében. Elsődleges küldetése a teljes körű speciálpedagógiai fejlesztés, emellett egyéni és csoportos foglalkozásokat, illetve gyógymódokat is kínálnak az intézményben mellékállásban dolgozó szakemberek. Személyre szabottan, magyar nyelven - Kása Ildikó és Tóth Tibor kezdeményezésének köszönhetően.
201801100835140.melioratio_open_01.jpg
Galéria
+5 kép a galériában

A központ szakmai vezetője PaedDr. Kása Ildikó speciálpedagógus, a Melioratio Polgári Társulás elnöke, aki portálunknak nyilatkozott a gyermekfejlesztési központ eddigi tevékenységéről és a további tudnivalókról.   

Kik és milyen indíttatásból hozták létre a Melioratio Polgári Társulást, illetve a Meiorat.io magyar család- és gyermekfejlesztési központot Pozsonyban?

Eddig alsótagozatos pedagógusként, valamint speciális pedagógusként dolgoztam a pozsonyi Duna utcai Magyar Tannyelvű Alapiskolában és Gimnáziumban. A Melioratio Polgári Társulást egy nagyon jó barátommal, Tóth Tiborral együtt hoztuk létre. Szükségesnek tartjuk ugyanis egy olyan szervezet létét, amely bizonyos szinten segíthet biztosítani az új gyermekfejlesztési központban folyó tevékenységünk anyagi hátterét. A központ munkája az én hiánypótló magánvállalkozásomként tavaly november 9-én a Csemadok-székházban indult be, ahol három helyiséget béreltünk. Az egyikben játszó-fejlesztő foglalkozásokat tartunk, a másikban az egyéni állapotfelméréseket és fejlesztéseket végezzük, a harmadikban kialakított alkotóműhely pedig csoportos művészetterápiai, illetve felzárkóztató tanulóprogramnak ad helyet. A központ tevékenységét egyelőre a jövedelmemből finanszírozom, de a folyamatos, hatékony működéshez anyagi támogatókra, pályázati pénzeszközökre lenne szükségünk. Sajnálatos, hogy Pozsony megyében eddig magyar nyelven nem folyt speciális gyermekfejlesztés, csak szlovák nyelvű fejlesztések folytak a fővárosban. Miután ez ügyben kapcsolatba léptem több iskolával, megtudtam, hogy a különféle fejlesztésre szoruló magyar gyerekekkel Galántára vagy Dunaszerdahelyre kellett utazniuk a szüleiknek, közelebb ugyanis nem volt kitől segítséget kérniük. Nos, ez indokolja intézményünk létét.

Miközben a szükséges anyagi háttér megteremtése még folyamatban van, a központ működéséhez szükséges személyi feltételek biztosítottak-e már?

A Meliorat.io fővédnöke a Selye János Egyetem tanszékvezetője, az elismert, tapasztalt szakemberként ismert PaedDr Strédl Terézia. Csapatunkban rajtam kívül több szakember egyelőre a főállása után, a délutáni órákban dolgozik. A Meliorat.io munkatársai: PaedDr. Kováts Valéria pedagógus, Csenger Ferenc TSMT és JIAS terapeuta, Mgr. Kassai Zsuzsanna pedagógus, Szemet Edit pszichológus, Bottyán Nikolett speciálpedagógus-jelölt, Huèko Ferenc pszichológushallgató, Szatmáry Eszter pedagógusjelölt, Sebők Vivien logopédusjelölt, Takács Krisztina mentálhigiénés segítő szakemberjelölt és Süll Tamás párterapeuta, lelkész, mentálhigiénés segítő szakemberjelölt.  

Már végezzük az egyéni állapotfelméréseket, és konzultációkat folytatunk a hozzánk bizalommal forduló gyermekekkel és szüleikkel. A csoportos fejlesztéseket január folyamán hirdetjük meg, s azok februárban kezdődhetnek. Ebből a célból kapcsolatba léptünk a Pozsonypüspökiben, Szencen és Somorján működő magyar alap- és középiskolákkal, amelyek tantermeket biztosítottak a délutáni terápiás, iskolaváró és további foglalkozásainkhoz. Ezen intézményekbe majd délutánonként 2-2 szakemberünk rendszeresen kijár, miközben a Csemadok-székházban is fogadjuk az érdeklődőket. 

Milyen jellegű méréseket végeznek, illetve milyen szakkezeléseket, gyógymódokat kínálnak a látogatóknak?

Több területen kínálunk segítséget. Teljeskörű speciálpedagógiai ellátást, illetve logopédiai szakkezelést nyújtunk. Továbbá az iskola-előkészítő programunk keretében az iskolalátogatása való felkészítést biztosítjuk, iskolaérettségi vizsgálatot végzünk, kezeljük a tanulási és viselkedési zavarokat, valamint a tehetséggondozásra is nagy hangsúlyt helyezünk. Az ADHD és a hiperaktivitás esetén is állapotfelmérés során keressük meg a problémák gyökereit, valamint megállapítjuk azt, hogy a gyerekek milyen stádiumban vannak, mennyi ideig tudnak koncentrálni stb. Mindenkit más-más módon, mindig személyre szabottan, például vizuális segédeszközökkel vagy éppen hallásgyakorlatokkal, esetleg további bevált technikák alkalmazásával tudunk fejleszteni. Pszichológus kollégáink a beilleszkedési zavarok, kapcsolati nehézségek kezelésével kapcsolatos tanácsadást és pályaválasztási szaktanácsadást is nyújtanak, valamint a szorongásos gyerekek állapotát mérik fel, illetve szorongásoldást és stresszkezelést végeznek. Különféle képességfejlesztő és felzárkóztató csoportos foglalkozásokat is tartunk. Azok közé tartozik a táncfoglalkozás néptáncos elemekkel, az iskolaváró foglalkozás, a mese-, drámapedagógiai és relaxációs csoport, valamint a játszó- és tanulózóna stb. Gyógymódjaink közül megemlíteném a drámaterápiát, a Kulcsár-féle mozgásterápiás Delacato-módszert, illetve a TSMT és JIAS – Johansen-féle individuális auditív stimulációt.

Eddig milyen látogatottságot könyvelhetnek el, s a félreértések elkerülése végett pontosítsuk, hogy ingyenes vagy fizetős szolgáltatásokat nyújtanak-e?

Már karácsony előtt is több család keresett fel minket, s azóta is folyamatosan, egyre többen, önként kopogtatnak központunkban. Sajnos, magánkézben levő központunk nem tartozhat az iskolarendszerbe, talán idén valóra válik a minisztériumi illetékesek ígérete, hogy ezt a stopot hamarosan feloldják. Egyelőre tehát csak fizetős szolgáltatásokat tudunk nyújtani, de remélhetőleg a későbbiekben majd térítésmentes foglalkozásainkon is részt vehetnek a gyerekek.

Együttműködnek-e a Carissimi Nonprofit Alappal és a különféle nehézségekkel küszködő gyerekekkel foglalkozó további szervezetekkel, intézményekkel?

Kezdettől fogva partnerek vagyunk a Carissimivel, mindennemű támogatásáról biztosított bennünket. Az induláskor azonnal felkerestük a párkányi Artis Centrum többéves tapasztalattal rendelkező szakembereit is, akikkel január folyamán még jobban összehangoljuk majd bizonyos tevékenységeinket. Mi egyelőre a legkorábbi, azaz 0-2 éves kicsik fejlesztését még nem végezzük, párkányi kollégáink között azonban a budapesti Pető Intézetben végzett konduktor is dolgozik. A későbbiekben ezt a hiányosságunkat szeretnénk majd pótolni. Tevékenységünkkel támogatjuk a Felvidéki Lelki Elsősegély Telefonszolgálatot és részt veszünk annak népszerűsítésében. Folyamatosan újabb és újabb szervezetekkel, egyesületekkel vesszük fel a kapcsolatot, hiszen kölcsönösen segíthetjük egymás munkáját, tapasztalatokat cserélhetünk egymással. 

Van arra lehetőség, hogy bár elsősorban a 3-18 éves korosztálynak nyújtanak segítséget, de igény szerint a felnőtteket is szívesen fogadják?

A már ismertetett, gyermekeknek szánt foglalkozásokon kívül igyekszünk segíteni a hozzánk segítségért forduló felnőtteknek is. Már több gimnazista és egyetemista is felkeresett minket, hiszen korunkban a felnőtt fiatalok is számos lelki eredetű problémával, tanulási nehézséggel, egyéb gondokkal küszködnek. Süll Tamás komáromi párterapeuta, lelkész pedig központunkban beindította a párkapcsolati tanácsadását, tehát hozzá különböző korú párok, házastársaik is jelentkezhetnek. Például megemlítem, hogy Bécsben dolgozó magyar szülők beszédproblémás gyermekük miatt is kérték a segítségünket, mert odakinn nem tudtak kihez fordulni. Többen autista spektrumzavarral rendelkező gyermekeink fejlesztésével bíznak meg minket, mert esetükben a szülők teljesen tehetetlenek. Velük két olyan tapasztalt szakemberünk foglalkozik, akik a magyar központunkon kívül szlovák intézményekben is dolgoznak.

Mit tart a Meiorat.io központ közeljövőre vonatkozó prioritásának?

Elsősorban központunk tevékenységének anyagi megalapozottságát szeretnénk biztosítani, hiszen az eddigi visszajelzések is azt bizonyítják, hogy sokan nagy ovációval fogadták annak megalakulását. Folyamatosan önfenntartóvá kell válnunk, hogy majd egésznapos ellátást is tudjunk nyújtani, hiszen azt elsősorban az autista és olyan gyerekek szülei vennék igénybe, akiket az agresszivitásuk miatt nem vesznek fel óvodába. Annak biztosításához azonban el kell érnünk azt, hogy ezt a sokrétű munkát ne mellékállásban, hanem főállásban, még több időt és energiát a rászorulókra áldozva, végezhessük. Egész családokat érintő problémákról van szó, amelyeket a főváros környékén egyelőre csak mi tudnánk orvosolni.

201801100835140.melioratio_open_01.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.