2015. július 19., 08:56

Hétvége Gombaszögön

KRASZNAHORKAVÁRALJA. A szombati nap is eseménydús volt a Gombaszögi Nyári Táborban. Mária Jedlièková megbízott kormánybiztos ugyan betegségre hivatkozva visszamondta a meghívást. Ám újra előkerült a gender téma, folytatódott az irodalmi blokk, a Marianum Egyházi Gimnázium csapata előadta az 52. Jókai Napok győztes darabját, valamint a táborozók meghallgathatták Leporisz Viktor túravezető beszámolóját a nepáli földrengésről.
201507182202170.40.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője elmondta, hogy ha a szlovák kormány képviseltette volna magát a táborban, akkor annak jelzésértéke lett volna.

“Úgy gondolom, ha képviseltette volna magát a szlovák kormány a táborban, akkor mindenki nagyon megtisztelve érezte volna magát, hiszen a Szlovák Köztársaság Kormányhivatala az egyik szponzora a tábornak. Ami pedig a kisebbségi ügyeket illeti, mivel a Gombaszögi Nyári Tábor az egyik legjelentősebb felvidéki magyar rendezvény, és egyértelműen a legnagyobb olyan tábor, ami fiatalokat szólít meg, maximálisan nyitott és befogadó közeg arra, hogy a kormány is megnyilvánuljon”- mondta a Kerekasztal szóvivője.

Ahogy egész héten, szombaton is bepillantást nyerhettek a kortárs irodalom berkeibe a táborlakók. A Márai Sándor sátor árnyékában Durica Katarina, a nagy sikerű Szökés Egyiptomba c. kötet szerzője mutatta be könyvét.

A komáromi Marianum Egyházi Gimnázium diákszínpada a SzalmaSzínházban mutatta be MEG+értenimúltatsjööövehendőőt c. darabját, amellyel korábban első helyezést ért el az 52. Jókai Napokon.

Hajdú D. András fotóriporterrel Csere Róbert, a .týždeò munkatársa beszélgetett publikációs problémákról, korrektségről, valamint afrikai élményeiről. Ezt követte a Szellemvárosok Magyaroszágon blog szerkesztőjének beszámolója, amely többek között a szovjetek magyarországi laktanyáiról és egyéb más civil létesítményekről szólt.

További információk a www.gombaszog.sk honlapon, valamint a tábor hivatalos Facebook-oldalán találhatóak.

A szervezők a hétvégén is várják a táborba látogatókat, ráadásul vasárnap Kassa megye lakói szimbolikus 1 eurós belépő fejében vehetnek részt a II. Szlovákiai Magyar Dal Napján!

201507182202170.40.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.