Hatodik hete tüntetnek a szerb elnök ellen Belgrádban
Több ezer ember gyűlt össze Belgrád utcáin szombaton, immár a hatodik alkalommal, Aleksandar Vucic szerb elnök ellen tüntetve.

A B92 belgrádi rádió helyszíni tudósítása szerint a tüntetők sípokat fújtak, plakátjaikon felkelésre szólítottak fel, az hirdették, hogy "ötmillióan vannak", és nem "a jelenlegi és a korábbi tolvajok", hanem a nép oldalán állnak.
A hatodik hete, szombatonként tartott tiltakozások közvetlen kiváltó oka egy ellenzéki politikus elleni novemberi támadás volt. A baloldali Borko Stefanovićot máig ismeretlen tettesek verték meg a dél-szerbiai Krusevacon, amikor egy ellenzéki rendezvényen vett részt. A politikus állítása szerint támadói a Vućić vezette Szerb Haladó Párthoz köthetőek.
A tüntetések december elején kezdődtek, a tiltakozók Vućić távozásán és az Ivanović-gyilkosság tetteseinek felderítésén kívül azt követelik, hogy legalább ötperces megjelenést biztosítsanak az ellenzéknek a szerbiai közszolgálati televízióban, ahol állításuk szerint évek óta nem szerepelhet vezető ellenzéki politikus. Követelik Nebojsa Stefanović belügyminiszternek, a szerbiai közszolgálati televízió vezérigazgatójának és a hírműsorok főszerkesztőjének a lemondását is.
A tüntetések jelmondata az "Egy vagyok az ötmillióból" lett, ami arra utal, hogy az első tiltakozást követően Vućić kijelentette, hogy akkor sem enged a követeléseknek, ha ötmillióan vonulnak utcára. A mintegy 30 ellenzéki pártból és szervezetből álló Szövetség Szerbiáért elnevezésű tömörülés szerint Vućić autokratikus eszközökkel irányítja az országot, pártja pedig korrupt, és minden ellentétes gondolatot elnyomna. Közvélemény-kutatások szerint azonban az SNS támogatottsága meghaladja az ötven százalékot, és bármilyen választást meg tudna nyerni.