2017. szeptember 13., 16:14

Hatodik alkalommal tartottak Szilvanapot Kistárkányban

KISTÁRKÁNY. Kondás Aranka, a bodrogközi Kistárkány vendégházának a tulajdonosa több mint másfél évtizeddel ezelőtt kezdeményezte a Szilvanapot, azzal a céllal, hogy ily módon is erősítse a falu közösségét. Ötletét sokan kétkedve fogadták, ám mára a kétkedők is belátják, igazi sikertörténete ez a falunak.
201709131603010.000000000000000000001a_szilva_1.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Nagy volt a sürgés-forgás a kistárkányi vendégháznak az udvarán. A Szilvanapra készültek az asszonyok. A legtöbb munka a lekvárfőzésnek az előkészítésével van, főleg mert sokszor mázsaszámra kerül az üstbe a kimagvazott szilva. Sok asszony tüsténkedik, szívesen állnak a jó ügy mellé.

A Szilvanapon már hajnali 5 óta főtt a szilva az üstben. A kavargatás ezúttal a férfiak dolga volt, az asszonyok ugyanis sütöttek-főztek. A parasztházas udvar kemencéjén sorra készültek a szilvás finomságok. Meg lehetett kóstolni a szilvalekvárt, a szilvával vagy lekvárral töltött szilvásgombócot és krumplilángost, a sokféle szilvássüteményt.

A rendezvénynek az évek során messzeföldre is híre ment már. "A rendezvényről az interneten értesültem. Barátokkal sorra járjuk az ehhez hasonló rendezvényeket. Igyekszünk újdonságokat felfedezni, olyan helyekre látogatunk el, ahol még korábban nem jártunk, ami új élményt tud nyújtani a számunkra. Először vagyunk itt, az első benyomás fantasztikus! Emberséget, nyugalmat sugároz" - mondta az eperjesi Ján Fenèák, aki 140 km-t utazott, hogy részese legyen az élmények.

Ártéri terület lévén a Tisza-parti településen évszázadok óta nagyon sok szilvafát telepítettek. Nemcsak finom ételeket, de italt, elsősorban a sokak által kedvelt szilvapálinkát is készítenek belőle a helyi főzdében.

A vásári hangulatot idéző rendezvényt Kondás Aranka álmodta meg, aki tősgyökeres kistárkányi, és küldetésének tartja az ősei hagyatékához való hűséget, a helyi szokásokhoz való ragaszkodást. Aranka nemcsak a szilva hagyományának felelevenítésében első fecske a faluban, de szállásadóként is az elsők közé sorolható. "Hinni kell, és azt csinálni, amit az ember igazán szeret" - vallja a kistárkányi asszony.

"Hinni kell benne, hinni abban, hogy ezt szeretném csinálni. De csak úgy érdemes, ha az ember szívvel lélekkel csinálja. Nem utolsósorban pedig az a feladatunk, hogy utat mutassunk a bodrogközi embereknek, hogy itt gyönyörű a természet, nagyon sok történelmi kincsünk van, tehát van hova elhívni a turistát, a látogatót, de oda kell tenni a mi részünket is ahhoz, hogy ők itt jól érezzék magukat" - mondja a sikertörténet megálmodója.

Illés Éva néhány évvel ezelőtt ismerkedett meg Arankával. Az első Szilvanaptól kezdve jön, és segíti a szorgos csapatot. Arankát csupa szív embernek ismeri. "A Jóisten olyan természetet adott neki, hogy ő minden mosolyával, minden szavával a Jóisten szeretetét tudja sugározni. És soha nem esik kétségbe, mindig tudja, hogy a Jóisten segít neki. Annyira tudja szeretni az embereket, hogy szinte a szeretetével körbe öleli őket" - mondja az örösi Illés Éva.

A kistárkányi Nagy Katalin még emlékszik arra, hogy a Szilvanap ötletét nagyon sokan kétkedve fogadták a vidéken. "Itt, ahol a madár sem jár? - mondták akkor a kétkedők. És aztán bebizonyosodott, hogy ez nagyon jó gondolat volt. Közösséget teremtő rendezvény, mindenki szívesen segít, viszi a hírét a falunak, és Arankán is látni, bármennyire is fárasztó ez, hogy ez neki egész évre erőt ad".

A látogatók nem csalódtak idén sem: a gyerekek szalmabálákon ugráltak, íjászkodtak, kézműves foglalkozásokat próbálhattak ki, a felnőttek pedig kóstolgattak, a készülő étkek fortélyait, receptjeit leshették el, vagy a szilva levét kóstolgatták. Ragyogó napsütésben, jó hangulatban telt a hatodik kistárkányi Szilvanap is.

201709131603010.000000000000000000001a_szilva_1.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.