2018. október 21., 17:09

Határsértő halt meg a melillai határkerítésnél

Egy illegális határsértő meghalt, hárman pedig megsérültek vasárnap, miután átjutottak a Marokkót és Melilla észak-afrikai spanyol exklávét elválasztó határkerítéseken kétszáz másik emberrel együtt – közölték a melillai hatóságok.

migransok-kiskoru.jpg
Fotó: Archívum

A tájékoztatás szerint a szubszaharai térségből származók tömegesen, mintegy 300-an próbáltak áthatolni a 6 méter magas, pengékkel, szögesdróttal megerősített dupla kerítéssoron, és kétharmaduknak sikerült is.  A sebesülteket a helyi Vöröskereszt munkatársai látták el, egyikük azonban életét vesztette, egyelőre ismeretlen okból leállt a keringése.

A Melillába átjutott illegális bevándorlók a helyi ideiglenes befogadóközpontban találnak menedéket, ahol nyilvántartásba kerülnek. Hasonló, nagyszabású határsértő akcióra ezen a szakaszon január óta nem volt példa.

A spanyol belügyminisztérium adatai szerint október közepéig több mint 3500-an érkeztek illegálisan Melillába, 14 százalékkal többen mint tavaly ugyanebben az időszakban. Spanyolország területén idén összesen eddig több mint 48 ezer illegális bevándorlót regisztráltak, ami 154 százalékos növekedés az előző évhez képest.

Az Európai Unió part- és határvédelmi ügynökségének (Frontex) legfrissebb jelentése szerint három hónapja Spanyolország számít a legfőbb belépési pontnak az EU területére, mióta Olaszország lezárta kikötőit a mentőhajók előtt.

Európában összességében körülbelül harmadával csökkent idén az illegálisan érkezők száma a tavalyi adatokhoz képest: az év első kilenc hónapjában összesen 100 ezer embert regisztráltak a főbb migrációs útvonalakon – írta a Frontex.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.