2015. január 13., 12:39

Határozottabb fellépést akar a terrorizmus ellen Kerry

WASHINGTON. A Pakisztánban tevékenykedő, az egész régió stabilitását fenyegető terrorista csoportok elleni fellépés erősítését sürgette John Kerry amerikai külügyminiszter váratlan iszlámábádi látogatása során kedden, felajánlva Washington további támogatását az országnak.
Az amerikai diplomácia vezetője üdvözölte, hogy Pakisztán - erős amerikai nyomást követően - tavaly júniusban kiterjedt hadműveletet indított a tálib felkelők ellen az azok hátországának számító északnyugati törzsi területeken. Egyúttal azonban leszögezte, hogy a "munka még koránt sem ért véget", és az Egyesült Államok kész erősíteni biztonsági együttműködését az országgal.

"Az olyan terrorcsoportok mint a pakisztáni és afgán tálibok, a Hakkani-hálózat, a Laskar-e-Taiba (Igazak Hadserege) és mások továbbra is fenyegetést jelentenek Pakisztánra, szomszédjaira és az Egyesült Államokra nézve, és mindannyiunk felelőssége biztosítani, hogy ezek a csoportok nem kapnak újra erőre" - mondta Kerry keddi sajtótájékoztatóján.

Pakisztán Amerika egyik kulcsfontosságú szövetségese a terrorellenes harcban, azonban diplomaták és szakértők gyakran megkérdőjelezik az iszlámábádi kormány elkötelezettségét a fegyveres csoportok elleni fellépést illetően.

Az amerikai külügyminiszter kedden egyúttal aggodalmának adott hangot az őt vendégül látó ország és India közti szűnni nem akaró kasmíri határ menti feszültségek miatt. Kerry - aki Indiában járt előre be nem jelentett pakisztáni látogatása előtt - kapcsolataik előremozdítására szólította fel a két szomszédos, rivális atomhatalmat.

Kerry látogatásával párhuzamosan Iszlámábád kivégzett hét, terrorizmus vádjával halálra ítélt embert kedden. A pakisztáni kormány december közepén feloldotta a terrorizmus miatt hozott halálos ítéletek 2008-ban elfogadott moratóriumát, illetve növelte erőfeszítéseit a tálibok elleni harcban. A lépést az egy hónapja egy pesavari iskola ellen elkövetett, 150 halálos áldozatot követelő terrortámadással indokolták.
Megosztás