2013. október 5., 10:24

Háromszáz halott is lehet Lampedusánál

LAMPEDUSA. Egyre több áldozat holttestét emelik ki a búvárok a tengerből az olaszországi Lampedusa szigetének közelében, ahol csütörtök hajnalban kigyulladt és elsüllyedt egy afrikai menekülteket szállító hajó. Minden valószínűség szerint 300 halálos áldozatot követelt a hajószerencsétlenség.
Óráról órára emelkedik a tengerből kiemelt áldozatok száma, bár a halottak felkutatását nehezíti a rossz idő - hangzott el a Kossuth Rádióban. A túlélők beszámolója szerint mintegy félezer afrikai menekült utazott a hajón, amely a líbiai partoktól indult útnak. Menet közben azonban tűz ütött ki, a pánik miatt pedig a hajó felborult, és elsüllyedt.

Olaszországban pénteken gyásznapot tartottak. „A mai nap könnyekkel teli” - mondta Ferenc pápa Assissiben, hozzátéve: az éhezés és a háború elől menekülők szabadság helyett halálra találtak.

Vizsgálatot sürgetett a lampedusai hajóbaleset kapcsán Tineke Strik, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének holland munkapárti jelentéstevője miután olyan állítások láttak napvilágot, melyek szerint több hajó is sorsára hagyta a vízben az életükért küzdő, fuldokló menekülteket.

A Földközi-tengerbe veszett életek című ET-jelentést jegyző holland politikus aggodalmának ad hangot a minden valószínűség szerint 300 halálos áldozatot követelő hajószerencsétlenség miatt. Utalt arra, hogy korábban is történt már hasonló baleset, amelyet követően más hajók nem nyújtottak segítséget a bajba jutottaknak, hanem hagyták meghalni őket.

"Tisztában vagyok azzal, hogy az olasz jogszabályokat érte már bírálat, amiért egyes rendelkezéseik eltántorítják a hajók kapitányait, hogy segítséget nyújtsanak a bajba került menekülteknek. Egyetlen törvény sem lehet akadály, ha arról van szó, hogy olyanok segítségére kell sietni, akiknek az élete veszélyben forog a tengeren" - szögezte le a holland honatya, aki egyúttal felszólította az olasz hatóságokat: derítsék ki, hogy tényleg volt-e olyan hajó, amely segíthetett volna a bajba jutottaknak, ezt azonban mégsem tette meg.

Strik szerint az ehhez hasonló tragédiákat csak közös európai fellépéssel lehet megelőzni. "Hány partra vetett holttest kell még ahhoz, hogy az európai szavakat tettek kövessék?" - zárul az ET közleménye.

A rossz időjárási körülmények miatt felfüggesztették pénteken a holttestek utáni kutatást Lampedusa sziget partjainál. A hatóságok közlése szerint a helyszínen dolgozó 40 búvár a több méteres hullámok és az erős szél miatt nem tudott alámerülni, hogy az elhunytak után kutassanak a 47 méter mély tengerfenéken fekvő hajóroncsban és környékén.

Csütörtökön 155 ember mentettek ki élve a tengerből, de arra már gyakorlatilag semmi esély, hogy további túlélőkre bukkanjanak. A búvárok eddig 111 holttestet hoztak a felszínre, de becslések szerint nagyjából további 250 áldozata lehetett a szerencsétlenségnek. A túlélők elmondása szerint nagyjából 450-500 eritreai, ghánai és szomáliai menekült utazott a 20 méteres embercsempész-hajón, ami Lampedusa partjaitól 600 méterre süllyedt el.

Az elsőként a hajószerencsétlenség helyszínére érkező helyi halász, Vito Fiorina az AP hírügynökségnek azt mondta: amikor reggel hét óra körül rábukkant az életükért küzdő menekültekre, sokan közülük már annyira ki voltak merülve, hogy a nekik dobott mentőövet sem tudták megfogni.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) szerint valószínűleg ez volt minden idők legsúlyosabb menekülteket érintő szerencsétlensége Európában, amely ismét felhívta a figyelmet a háború, szegénység és nélkülözés elől a kontinensre igyekvők elkeseredettségére, illetve az Európai Unió bevándorlás-politikai kihívásaira.

Lampedusán az üzletek zárva tartottak a nap folyamán, a sziget kikötőjében pedig egy "szégyen" feliratú fekete zászló lengett. A helyi lakosokat helyszíni beszámolók szerint igen megviselték az események - még annak ellenére is, hogy a Lampedusa környékén gyakoriak a hasonló balesetek.

A mindössze 20 négyzetkilométeres sziget az elmúlt években az életük kockáztatásával a Földközi-tengeren áthajózó afrikai bevándorlók "kapuja" lett Európa felé. Lampedusán - amely közelebb fekszik az észak-afrikai partokhoz, mint Szicíliához - 2013 első fél évében közel 4000 bevándorlót regisztráltak, azaz háromszor annyit, mint az előző év azonos időszakában.

Az elmúlt 25 évben hivatalos adatok szerint legalább 19 ezer Olaszországba tartó menekült halt meg hajótörésekben, de szakértők szerint a valós szám ennél magasabb is lehet, mivel vélhetően sok kisebb szerencsétlenségre nem derül fény.
Megosztás