Halálos áldozatokat szedett a Phailin ciklon
GOPALPUR. Legalább hét ember meghalt és tizennyolc eltűnt, mikor a Phailin ciklon elérte India partjait.
Az IANS indiai hírügynökség és a helyi katasztrófavédelem közölte, hogy az áldozatok közül néhányan a megáradt folyókba fulladtak. Legalább hét ember meghalt, amikor fa dőlt a házukra. Eltűnt tizennyolc halász, akik kint voltak a tengeren a ciklon érkezése előtt. A Phailin ciklon Orissza államban szombat este érte el a szárazföldet, a pusztító erejű vihar több mint tízmillió embert érint.
A dpa német hírügynökség adatai szerint eddig 230 ezer házat rongált meg a nagy erejű szélvihart és heves esőt hozó ciklon. Több mint 500 ezer hektáron mintegy 24 milliárd rúpia (86 milliárd forint) értékű gabona ment kárba.
Az indiai hatóságok közlése szerint a ciklon közeledtével mintegy egymillió embert helyeztek biztonságba, több mint 870 ezer embert Orissza és több mint 100 ezer főt a szomszédos Andhra Pradesh államban. A katasztrófavédelem közölte, hogy ez volt India történetének legnagyobb kitelepítési akciója, s ennek tulajdonítják, hogy a vihar erejéhez képest eddig kevés halálos áldozatot szedett.
Meteorológusok szerint az óránként 200 kilométeres széllökésekkel partot érő Phailin 12 órán át tombol majd, mielőtt elcsendesedik. A több száz kilométer átmérőjű viharhoz hasonló erejű természeti csapás 1999 óta nem érte Indiát. Akkor egy szuperciklon csapott le Orissza államban, és több mint tízezer ember vesztette életét.

Forrás
MTI