2013. április 2., 07:59

Halálbüntetést kérnek a coloradói ámokfutóra

DENVER. Halálbüntetés kiszabását kívánja elérni az ügyészség annak a támadónak az ügyében, akit azzal vádolnak, hogy Denver Aurora elővárosában egy mozi nézőire lövöldözve 12 embert megölt, további 58-at pedig megsebesített tavaly július 20-án.
Az ügyészség a múlt héten elutasította a védelem vádalku-indítványát, amelynek értelmében a halálbüntetés elkerülése fejében bűnösnek ismerték volna el védencüket, James Holmest.

Az ügyészek szerint a védelem indítványa nem tartalmazott új elemet, ezért nem volt érvényes vádalku-javaslat. A vád ugyanakkor nem zárkózott el az elől, hogy még a tárgyalás kezdete előtt kiegyezzen a védelemmel.

Az ügyvédek a várakozások szerint azt fogják kérni, hogy Holmest beszámíthatatlanság miatt nyilvánítsák ártatlannak. Ebben az esetben a vádlott - a Coloradói Egyetem volt ideggyógyász doktorandusza - kénytelen lesz alávetni magát egy Colorado állam által lefolytatandó hivatalos elmeorvosi vizsgálatnak.

A védelem eddig azért nem élt ezzel a lehetőséggel, mert a vád csak most helyezte kilátásba, hogy halálbüntetés kiszabását kezdeményezi. Az ügy tárgyalása a tervek szerint augusztus 5-én kezdődik.

A július 20-i lövöldözés hivatkozási alapul szolgált a coloradói törvényhozásnak ahhoz, hogy márciusban megszigorítsa a fegyvertartásra vonatkozó előírásokat, beleértve a nagy tárolókapacitású lőszertárak tilalmát.

Barack Obama amerikai elnök, aki a fegyvertartás szövetségű szintű megszigorítása mellett kampányol, szerdán a tervek szerint látogatást tesz Denverben.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.